Don't like, don't watch! twincest

Vers: Beteg rajongó

2012-02-26T14:14:00.001+01:00

Szeeeervusztok! Részt azt nem hoztam, de hoztam helyette egy versikét... Igazából ezt még 2 éve írtam, és a másik blogomon fent is volt, csak elfelejtettem felrakni ide, mikor átpártoltam a blogspotra. Most eszembe jutott, és kapóra is jött, mert legalább van új bejegyzésem xD
A Jégbe Zárva új részének már megvan a fele, egy komolyabb és hosszabb novellába is belekezdtem aminek szintén már jó rész megvan, sőt, a TWCH-val belekezdtünk egy közös projektbe egy kép alapján, amihez az én írásom már teljes egésszében megvan, szóval haladok ééén, meg nem hanyagolom el se az írást, se a blogot, de ez most így jött össze :$
(A projektről részletek a Twincest Hungary-ban a dokumentumok között! ;) )

Na, de akkor itt is van ez a jó régi vers, amit TWC-s mivoltom ihletett meg; tudom, hogy helyenként vannak benne ritmikai hibák és a többi, de a mondanivaló biztos át fog menni xD

Beteg rajongó(2010.05.29.)

Csak egy szó, egy bűnös gondolat
De bennem a lélegzet elakad.
Nem érti senki, talán még én sem,
Undorodhatnék, de valamiért mégsem

Két fiú, sőt, két iker
Ha csak együtt nevetnek már félsiker.
Esélyem náluk nincs, nem is kérek
Hogy egymásnak élnek, csak ennyit remélek

Esik az eső, dübörög az ég,
De a két egyforma test most egyszerre ég
Ám nem lángal csak szenvedélyel
És megváltják a világot ma éjjel

Hideg az eső, forró az érintés,
Nincsenek szavak, és főleg nincs kérdés.
Addig olvasok ameddig véget nem ér,
Már itt tartok... igen és most meghül a vér.

Keserűen édes, mámorító kéj,
Egy perc, és mindent elnyel a mély
Aztán eljön végül a beteljesülés,
Újból eggyé váltak... és ez egyszerűen mesés.

"Szeretlek" zeng újra a jól ismert szó
És csendesen elalszik a két elkárhozó.
Itt van, eljött a befejezés,
De én visszahajtok két oldalt, és újra itt a bevezetés.

Undorító, mocskos, egy erkölcsi fertő,
A legtöbb ember undorodna, talán ez sem meglepő.
De én szorgalommal írom ezt már sokezredmagammal
Így elkárhozok én is, furcsán, áhitattal.

szerző: Neserly Molly

Jégbe Zárva III. (3. fejezet)

2012-01-28T22:04:00.001+01:00

Szervusztok szerelmetes drága mátkáim! :*
Tudom, hogy most megint csak jól eltűntem ahhoz képest, hogy annak idején azt mertem állítani, hogy minden pénteken frisselek, de naa, sok dolgom van, főleg így január környékén, időm meg... pf... kevés. Azért őszintén reménykedem benne, hogy páran még látogatjátok az oldalt, és abban is, hogy akik itt járnak hagynak nekem véleményt is *-*
Ez a rész őszintén szólva nekem annyira nem tetszik; túlságosan... "dialogikus" lett. (ha van ilyen szó xD De remélem, értitek mire gondolok :$) Na de mindegy, nem pofázok, jó olvasást! :)

Jégbe Zárva III. (3. fejezet)

- Bill, nyugodj meg, óvatos leszek! – nyugtatta öccsét a gitáros, ahogyóvatosan lehúzta róla a nadrágot. De hiába, Bill így is minden egyesmozdulatnál felszisszent.

- Jól van, de… a francba, Tom, nagyon fáj! Mikor múlik már el?

- Hamarosan…- simogatta meg öccse arcát, majd kicsit eltávolodott tőle. –De Bill… miért kellett elém ugranod?!

Erre a mondatra Bill kicsit eltátotta a száját, és erőltetetthitetlenséggel nézett vissza ikrére.

- Hogy kérdezhetsz ilyet…?

- Nem találtak volna el…

- És ezt honnan kellett volna tudnom?!

- Mindegy, na. De akkor is.

- Jaj, Istenem, ne pufogj már! Inkább… csak hagyjuk.

- Rendben – mosolygott ismét, majd a szivacsért nyúlt.

Gyengéden mosta át testvére minden porcikáját, miközben gyönyörködöttnyugodt arcában. Órákon keresztül tudta volna bámulni azt a gyönyörűséget!

- Tom… tudtad, hogy ezek engem lánynak néznek?! – kérdezte hirtelen.

Tomból pedig kitört a röhögés.

- Én már annyiszor mondtam!

- Kapd be!

- Most nem…

- Szerinted nem kéne nekik elmondani, hogy nagyon is fiú vagyok…?

- Hülye vagy?! Itt… minden olyan furcsa… Ki tudja, mit reagálnának?Inkább ne kockáztassunk… és amíg lehet, higgyék csak azt, hogy lány vagy. Ésigazán lehetnél addig néma is… - magyarázta, amíg felsegítette ikrét a kádból, Billpedig gyorsan magára kapott egy köntöst.

- De ez olyan gáz… a hangom a mindenem, és… utálom a lányokat… - fontaössze karjait.

- Ez van… kell így kinézni! Na… gyere már ide, ugyan! – húzta magáhozikrét mosolyogva, majd gyengéd csókot lehelt ajkaira.

- Szeretlek, Tom – sóhajtott a feketehajú.

- Hidd el, én is – mosolygott.

***

- Na, végeztetek is? – vigyorgott a csapos, de választ nem kapott, csakbólogatást. – Helyes, mert kész a vacsora!

Szinte a következő pillanatban már mindannyian az asztalnál ültek, éstömték magukba a sült húst.

- Még be sem mutatkoztunk! – kezdte el az öreg. – Az én nevem Dave.

- Én meg – szólt a fazon, aki meglőtte Bill lábát – George.

Ezek után az ikrek kérdőn fordultak a legvisszafogottabbhoz, aki jelenlegis csak az ételt tömte magába szőke fürtjei alatt. De mikor észrevette, hogy őtbámulják, gyorsan elmutogatta, hogy mihelyst lenyeli az étket, az ő neve semlesz titok többé.

- Szóval – nyelt egy nagyot -, az én becses nevem Gustavo.

Bill és Tom kikerekedett szemekkel néztek össze… Kicsit ismerősnekhatottak ezek a nevek.

- Talán… valami baj van? – kérdezte Dave.

- Nincs… nincs… - makogott Tom -, csak… ismerjük a… félig-meddig adruszáitokat.

- Ó, hát kicsi a világ! – nevetett Gustavo.

- Na, de, ha már mi bemutatkoztunk, igazán megtehetnétek ti is – nézett Georgeszigorú arccal az ikrekre.

- Jó-jó, csak nyugi! Nehogy megint rájuk lőj! – bökte oldalba társa.

- Igaza van! – vágott közbe gyorsan Tom. – Milyen modortalanok vagyunk…Az én nevem Tom, az övé meg… - nézett öccsére, miközben kis híján elröhögtemagát – B… Bella!

- Szép név… - mosolygott elismerően a szőkeség, Bill pedig csak zavartanbólintott egyet.

- Néma szegény… - folytatta Tom – vagyis… egy fertőzés van a hangszálain,amitől minden egyes hang, amit kiad magából… fáj neki.

- És most ráadásul – folytatta a szőke – még a lába is fáj… Gratulálunk,Geo!

George csak fapofával bámult maga elé; talán még a bűntudat is felébredtbenne, ám mégsem adott neki hangot.

- Izé… kezdte el a rasztás -, mégis, mennyi idő, míg rendbe jön szegény?Mert… minél hamarabb meg kellene találnunk Sousocean dokit…

- Hát ideális esetben egy-két hét alatt rendbe jönne – kezdte el rekedteshangon Dave. - De valószínűleg sokkal több lesz… Akár fél évig is eltarthat! Demég talán így is keveset mondtam… Az sem biztos, hogy valaha teljesen rendbejön.

Bill arca halálra vált; ugyanúgy, ahogy Tomé is.

- Tessék?!

- Kellene kötszer, meg fertőtlenítő szerek…

- De hát csak van itt valami!

- Fiacskám, ez egy kocsma…

- Akkor menjünk el a helyi dokihoz!

- Az nem fog menni… nekünk olyanunk már nincs…

Tomnak még csak meglepődni sem volt ideje, mert George már bele iskezdett.

- Tudjátok, már jó ideje… nem merünk kilépni az utcára…

A Kaulitzok kíváncsi tekintettel meredtek a helyiekre.

- A sötétben… van valami… Valami emberfeletti… Ami elragadja azembereket. Sőt! Még az alakjukat is képes felvenni! És ha ez nem volna elég: aNap sem kelt fel e borzasztó lény megjelenése óta. Szóval emiatt fogadtunktiteket is olyan gorombán… Olyan furán viselkedtetek.

Az ikrek hangosan nyeltek egyet. Mi jöhet még?!

- Atya Isten… Így már érthető… - makogott a gitáros.

- Meg sem lepődtök…?

- Mostanában már semmin nem lepődöm meg – húzta el a száját.

Pár másodperces néma csend után Dave ismét beszélni kezdett.

- A lényeg, hogy a mi doktorunk is a legelső áldozatok között volt. Az őházában biztosan meg volna minden gyógyszer, ami Bella gyógyulását szolgálná,de… ez a ház jóval a városon kívül van… Ép eszű ember nem teszi oda ki a lábát!

Bill ijedten nézett bátyjára. Nagyon rossz érzése támadt…

- Én sosem voltam ép eszű! Hol az a ház?!

Dave elnevette magát.

Csak végig kell menned ezen az utcán, majd az irányt tartva sétálnod kellkb. fél kilométert. De én a helyedben inkább maradnék a seggemen…

- Nincs az az Isten! – Testvéréhez fordult, aki még akkor is csak a fejétrázta kétségbe esetten. – Bi… Bella, ennyivel tartozom neked! Nem lesz semmibaj! – mosolygott.

- Hát jól van – sóhajtott Dave -, összeírom, hogy miket kell hoznod! – Azzala pulthoz sietett tollért és papírért.

- Te hős szerelmes! – vigyorgott George. – Nem ismerlek túl rég, de márisbírlak!

Tomnak jól estek ezek a szavak, de a gyomrába költözött idegtől képtelenvolt válaszolni. Talán tényleg a vesztébe rohan… De aztán ahogy ismét ikrérepillantott, megbizonyosodott róla, hogy ezt kell tennie.

Ne tedd… az egész nem ér ennyit!Majd reggel együtt útnak indulunk!

- Nem! Te ilyen lábakkal… kockázatos lenne. Te maradj csak itt, éspihenj! – mosolygott Tom öccsére.

- Mi van? – értetlenkedett George. Az utóbbi kijelentése után kicsit másreakcióra számított…

Tom, ezt hogy csináltad? Billteljesen el volt ájulva bátyja szavaitól. Akinek látszólag fel sem tűnt, hogytestvére gondolataira válaszolt…

- Öhm… nem tudom.

Ezt hogy csináltam?

- Mit nem tudsz? Mi van?

- Semmi George, semmi. Én is nagyon bírlak, annak ellenére, hogymeglőttél minket – mosolygott.

George válasza már csak hümmögés volt.

- Na, megvagyok! – szólt a csapos -, mindent felírtam! – Azzal a rasztáskezébe is nyomta a papirost.

- Én most akkor… indulok is. – Lassan az ajtóhoz sétált, majd egypillanatra még megállt.

- Fiam! – szólt még utána Dave – Fegyvered ugye van?

- Mim? Fegyverem? Öhm… Nincs – hajtotta le fejét. – Eddig nem volt rászükségem.

- Most lesz. Ezt tedd el! – És már a kezébe adta a pisztolyt.

Bill ekkor már nem bírta magát türtőztetni, felugrott ülőhelyzetéből, ésbátyjához rohant. Kétségbeesetten nézett rá.

Kérlek, ne menj! Ne hagyj itt!

Tom csak magához ölelte.

- Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. – Majd még egy puszit is adományozottarcára. – Sietek vissza.

Határozott mozdulattal csukta be maga mögött az ajtót.

szerző: Neserly Molly

Hála-díj -

2012-01-01T00:40:00.002+01:00

Először is: akinincs érzelgős kedvében, ne olvassa tovább ezt a bejegyzést. Annak csak annyitmondok, hogy hamarosan jön a Jégbe Zárva III 3. fejezete, és további szépnapot.

Ezúttal nem részthoztam, hanem… valami mást… egy kis meglepetést… amit én magam szerkesztettem,ezért lett olyan, amilyen. >.< És bocsi, de nem tudtam jobb nevetkitalálni. xD

Ismét lezártunk egyévet. És azon töprengtem, vajon mi lett volna velem Nélkületek? Nagyon sokszormenekültem hozzátok a rosszkedvem elől, és ez különösen a nyárra vonatkozik.Azok az éjszakai beszélgetések, hülyülések a TWC-s csoportban… nagyon sokatjelentettek nekem. És a történeteitek is nagyon sokat segítettek. Persze ezermeg egy dolgot említhetnék még, de mégsem teszem meg.

Ezzel a díjjalnem csak bármilyen írási készséget, vagy kreativitást „jutalmaznék”; ez sokkalszemélyesebb annál. Azoknak küldöm ezt, akik valamilyen formában átsegítettekengem a 2011-es éven, vagy akiknek valamiért hálás vagyok.

És ezútonszeretnék köszönetet mondani, hogy vagytok nekem, és hogy megkönnyítitek azéletemet.

Remélem, 2012.December 31.-én (feltéve, hogy még élünk xD) megismételhetem ezt a bejegyzést,és még mindig a TWCH tagjai lesztek; aki pedig eddig nem lépett be, remélem, azév folyamán megteszi. :)

És, hogy kiknekadom:

Alisa: akinek nagyon hálás vagyok a nyári éjszakaibeszélgetésekért; hogy mindig megvárta velem a reggel 6 órát, és hogy annyiszormegnevettetett. *___*

Eva Kaulitz: akinek szinténköszönöm a nyarat, és a lelkizéseket, és akivel minden egyes beszélgetésselegyre hasonlóbbnak érzem magam. És remélem, 2012-ben nem jön semmi közbe. Ésköszönöm a képeslapot is!*-*

Meloddy: akinek nagyon köszönöm a mókás történeteket, és ahülyüléssel töltött MSN beszélgetéseket, bár remélem, 2012-ben több leszbelőle. És nagyon-nagyon örülök a képeslapnak is! ^^

Annette: akit még csak párhónapja ismerek, mégis nagyon megszerettem, és akinek köszönöm, hogy írhattamvele együtt. Remélem, jövőre is megismételjük. És nagyon szépen köszönöm anekem írt verset (ami nagyon nagyon tetszett!!!*-*) a képeslapon^-^

Mukrisz: akinek köszönöm ahumoros megjegyzéseket, és a posztereket és szintén; a képeslapot! >.<

Slash: akivel bár 2011-bennem-igen beszélgettem (csak 2010-ben volt pár muris MSN-party xD remélem, csak2011 maradt ki ^^) mégis, ebben az évben is nagy hatással volt rám atörténeteivel. Szerintem minden olvasója nevében megköszönhetem ezt atevékenységét, és remélem, hogy 2012-ben is megörvendeztet minket párremekművel. Egyébként még mindig csak ő hiányzik a csoportból, de kreatívakvagyunk ám, mert akárhányszor van nála új bejegyzés, az a tag, aki előszörészreveszi, mindig figyelmezteti a többieket az üzifalon.

Angel: akivel szintén nembeszélgettem annyit, amennyit szerettem volna, de már ennyiből is tudom, hogyremek ember, és ennyivel is sokat segített nekem.

Renee: talán velebeszélgettem a legkevesebbet, de köszönettel tartozom az egész csoport nevében,amiért az egyik legaktívabb tag, és amiért a „hivatásos műfordítónknak”nevezhetjük! *__*

Csillámaci: talán ő a legújabb ismerősöm, de nagyon örülök,hogy összehozott vele a Sors, és szerintem az egész csoport nevébenmegköszönhetem neki, hogy olyan, amilyen! :P

Kyra Eleonor: tudom, hogy nem tűniknagy dolognak, de nekem nagyon jól esett, hogy az én blogomon publikáltelőször! ^^

Erika Ino ésLea: Őket ha nem gond, egybe veszem. Tudom, hogy akapcsolatunk azóta a „tagelvesztős-incidens” óta nem valami rózsás; éssajnálatos, hogy így alakult. Mindazonáltal… én mégis hálás vagyok. Leának azinformáló blogjáért és a Komm minden epizódjáért, Erikának pedig azért a 3évvel ezelőtti kommentjéért az előző blogomon, miszerint hirdessem az oldalam.Ő volt a legelső olvasóm, ha ő nincs, lehet, hogy még mindig csak infótárolásraszolgál a webhely, és lehet, hogy titeket sem ismerlek meg. Szóval… köszönöm alelkesítést.

Ayumi… Tisztában vagyok vele, hogy több, mint 6 hónapjakerült fel a Csillaghullás 6. része. És bár az utóbbi 3 hónapban nembeszélgettünk, és a kapcsolatunk… már nem a régi, mégis azt kell, hogy mondjam,hogy az év többi részében a legnagyobb lelki támaszom volt, aki egy egészkoleszos tanéven segített át engem. És ezért, mindenképp nagy köszönet jár.Bill naplójáról nem is beszélve..

Remélem, 2012-benis számíthatok rátok; új éve, új kezdet.

Minden TWCH tagnakköszönöm az aktivitását. Az elején nem gondoltam volna, hogy a 30-as létszámotis átlépjük… remélem, a továbbiakban ez a szám is növekedni fog. És ígérem,2012-ben megejtjük azt a találkozót! :D

Köszönöm a 8 hónapalatt összejött 15.000 oldallátogatást, a 17 rendszeres olvasót, és köszönöm,hogy idáig kitartottatok mellettem; tudom, hogy ez a „minden pénteken friss”dolog nem jött be, de én tényleg igyekszem. :$

És még egyszerköszönöm a képeslapokat! *___* Minden egyes kézzel írott sor megmelengette aszívemet.^-^

A „díjjal”kapcsolatban: Hogy továbbküldöd-e, rád bízom, és azt is, hogy hány embernek. :)

Most, hogy ezt abejegyzést megírtam, én totál elérzékenyültem, fene azt a szentimentális, hülye fejemet. xD

Ja, és még mielőttelfelejtem, 2012-ben is várom ám a kommenteket, és a követőket! :P

(Bocsi, ezt muszájvolt. xD)

Szóval ennyilenne. Remélem, nem untattalak benneteket nagyon.

BOLDOGÚJ ÉVET! *-*

Üdvözlettel: Neserly Molly

Jégba Zárva III (2. fejezet)

2011-12-23T16:04:00.002+01:00

Szervusztok, drágáim. :) Csoda történt azt hiszem, mert nagy sokára ugyan, de hoztam a Jégbe Zárva következő epizódját. Most ha nem baj, nem pofáznék annyit, mint az előző bejegyzésemnél, csak annyit mondok, hogy jó olvasást, és várom a véleményeket. :)

Jégbe Zárva III. (2. fejezet)

Hosszú órákon keresztül vergődtek, nem foglalkozva semmivel. Pontosabbancsak Tomot nem érdekelte semmi, mert öccse folyamatosan mellette jajgatott, ésszenvedett.

- Tom, mikor állunk meg? Már nagyon fáradt vagyok! És éhes! És álmos!Mikor alszunk?

Mikor a gitárosnak már vagy negyed órán keresztül, szüntelenül eztkellett hallgatnia, igencsak kezdett belefáradni.

- Istenem, Bill, honnan tudjam?! Én is fáradt vagyok, én is éhes vagyok,és én is szeretnék már aludni! Amint megtaláljuk a dokit, meg is tesszük!

- jól van, na… - Bill lesütötte szemét, és a következő néhány órábanszótlanul haladtak egymás mellett.

Már tényleg nem bírták sokáig. A homok minduntalan a szemükbe csapódott,és már kezdett sötétedni is. Szóval tényleg ideje volt szállást találniuk, hacsaknem akarnak az éjjel megfagyni…

Tom még mindig keményen küzdött, és nem foglalkozott semmivel. Ennek megis lett az eredménye, mert hamarosan meglátott a távolban egy táblát, és néhányházikót. Sietősebbre fogta lépteit, mivel akkor már eléggé hideg volt.

- Tom! – kiáltotta el magát Bill, ahogy tehetetlenül összerogyott.

Gyenge, beteg teste már tényleg a kimerültség szélén volt. Egyedül Tomjelenléte tartotta benne a lelket.

- Tarts ki, Bill! Már nem sok van hátra! – nyugtatta testvérét, miközbenazonnal odaszaladt hozzá. A kezét nyújtotta neki, és felsegítette. Innentőlkezdve szorosan tartották egymást, míg megérkeztek a kisebb városkába.

Az egész település csupán két-három poros utcából állt. Sorban álltak az egységes,pici házikók, csak pár nagyobb épület emelkedett ki közülük. Az egyik bizonyáraa helyi serif irodája volt. Egy másik pedig valamiféle fogadóra emlékeztetett.

Az utcán szokatlan módon már nyugalom volt. Egy lélek sem tartózkodottházon kívül.

Ám hírtelen, két rosszarcú fegyveres alak mégis felbukkant.

- Álljatok meg! Kik vagytok?! – szegezték nekik a pisztolyt.

Tom elkezdett hangosan röhögni.

- Kurva viccesek vagytok, de eléggé elfáradtunk már… szóval… légyszi,inkább segítsetek!

- Nem kérdezzük meg még egyszer! Honnan jöttök?!

- Hogy honnan jöttünk? A sivatag közepéről, két kabinból! – röhögött Tommég mindig.

- Ejnye, de vicces kedvünkben vagyunk! Akkor táncoljunk kicsit! –kiáltott az egyik, azzal meghúzta a ravaszt.

Egyenesen Tom lába elé célzott. Bill pedig talán nem is tudatosan cselekedett,ahogy bátyja elé ugrott.

- Tom!

Így a lövedék egyenesen az énekes combjába fúródott bele. Billösszeesett.

- A kurva életbe! – kiáltott Tom, ahogy ikréhez térdelt. – Rohadékok! Mia faszt kell itt lövöldözni?! – sírta. – Bill, nincs semmi baj! – Próbálta amég mindig jajgató testvérét felemelni.

A két ismeretlen fazon megforgatta a szemét, és felemelték Billt.

- Nem tűntök veszélyesnek. De remélem, most már megtanultátok a leckét!

- De hát ő meg sem szólalt!

- Nem is a lányra céloztunk…

- Ne aggódj – szólalt meg a másik -, csak egy kis láblövés. Pár hónap, ésrendbe jön.

Innentől kezdve szótlanul haladtak a vendéglőig. Tom pedig kénytelen volthagyni, hogy ezek a furcsa alakok cipeljék testvérét. Most már inkább teljesenmeghúzta magát. Csak Bill épsége volt számára fontos; amíg nem jön teljesenrendbe, minél kevesebb vitába szeretne belekeveredni.

- Miben segíthetek? – szólt kedélyesen egy öregember a pult mögül, ahogybeléptek.

- Találtunk két idegent, de ártalmatlanok.

- Honnan jöttek?

- Nem mondták el.

- Ezért lőttétek el szegény lány lábát? Hát nem szégyellitek magatokat?!

Bill meg sem mert szólalni. Emellett még a fájdalom is teljesenlebénította. Még hogy lány… bár talán jobban jár, ha nem tudják meg, hogy nemaz.

Tom már kezdett teljesen kiborulni, viszont ezt rendkívül jól palástolta.

- Egy bizonyos Dr. Sousoceant keresünk – közölte teljesen nem odaillően.

Elkerekedett szemekkel néztek egymásra.

- Ez nagyon érdekes. Még soha nem hallottuk… ezt a nevet.

- Mégis, honnan jöttetek? Melyik szomszédos városkából? – kérdezte a csapos,ahogy elkezdett matatni a fiókokban.

- Egyikből sem! Ván… vándorok vagyunk…

- Értem… Éhesek vagytok? - csóválta a fejét, és már elő is vett a fiókbólegy élesebb bicskát, és a polcról lekapott egy pálinkásüveget.

Erre Bill felkapta a fejét, Tom pedig elmosolyintotta magát.

- Igen, éhesek vagyunk… na de mit akar azokkal?! – riadt meg Tom, ahogyaz öregember vészesen kezdett közeledni Billhez.

- Csak gyorsan kivájom szegény kislány combocskájából ezt az izét. Na, demennyi pénzetek van?

- Semennyi, de… mit akar csinálni?!

Bill riadt szemekkel nézett maga elé, miközben egész teste remegett afájdalomtól.

- Na, és akarsz itt dolgozni, míg a társad felépül?

- Hát… persze!

- Rendben. Akkor most kicsit maradj csendben.

Összetolt két asztalt, és ráfektette a szinte már magatehetetlen énekest.A nadrágot a térdéig lehúzta róla, így teljes mértékben látni lehetett a sebet,és a húsba fúródott lövedéket is. Bill próbálta magát kordában tartani, de egykisebb szisszenés így is elhagyta ajkait. Tom azonnal mellette termett, ésszorosan megfogta a kezét.

- Nem lesz semmi baj… de ezt muszáj, tudod… - Ezt kimondva egy könnycseppgördült végig arcán.

Erre a csapos megfogta az üveget, és egy határozott mozdulattal az énekessérült lábára öntötte majdnem a felét. Bill teste összerándult.

- Muszáj fertőtlenítenem valahogy… - mentegetőzött.

Ezt kimondva pedig már a kést mélyesztette az énekes combjába, aki csakeddig bírta szó nélkül. Ficánkolni kezdett, és hangosan felzokogott. A fájdalomiszanyatosan hasított belé. Még az is megfordult a fejében, hogy sokkal jobbanjárt volna, ha nem fagyasztja le magát. Már rég meghalt volna, de ennél afájdalomnál talán az is kellemesebb.

Tom pedig teljes erejével szorította őt az asztalhoz.

- Mindjárt meg lesz!

Igaza is lett. Egy határozott mozdulattal pattintotta ki a golyót acsapos.

Eközben a két rejtélyes alak már a pultnál ült, és már ki is szolgáltákmagukat.

- Na, kész is vagyunk… - mosolygott. – Ugye, nem is volt olyan vészes? –veregette vállon a még mindig remegő énekest, majd Tomhoz fordult. – Mostviszont menjetek fel, fürdesd meg a kislányt, te is fürödj meg, és mirelejöttök, tálalom a vacsorát – mosolygott.

- Ren… rendben… - hebegte Tom, aki még mindig a látottak hatása alattállt.

A karjába kapta öccsét, és elindult vele fel a lépcsőn.

szerző: Neserly Molly

Novella: Zum letzte Male

2011-12-02T20:36:00.001+01:00

Üdv, drága olvasóim! :) (ha vagytok még. xD)

Igazából az előző bejegyzést tekintve enyhén csalódtam... Nem gondoltam volna, hogy majd csak addig juttok az olvasásban, hogy "ez nem TWC", és gyorsan kiléptek... Egy-két személytől azért vártam volna, hogy elolvassa az előző bejegyzést, főleg azoktól, akikről tudom, hogy semmi kifogása nincs a "nem-twc-s" történetekkel...

Komolyan mondom, ennél jobb "heteró" történetet még nem olvastam... :))

Szóval én még egyszer figyelmetekbe ajánlanám ám, nem fogjátok megbánni, szánjatok az új dolgokra is időt :)))

Már a második és a harmadik rész is elérhető, itt, Kyra blogján!

Hajrá drágáim, művelődjetek!:P

Szóval ennyit erről a témáról. Én most hoztam nektek egy új novellát - nem tudom, kinek hogy fog tetszeni -, de remélem, azért páran még nézegetitek e blogot. Báár... már ebben sem vagyok biztos, őszintén szólva. xD

Ja, és indítottam egy új blogot, ami a TH-tól teljes mértékben független! Személyes dolgok vannak/lesznek fent, velem kapcsolatos dolgok, és ha végre sikerül összehoznom valami nem fanfic-es írást, az is oda fog kerülni. :))) Ha esetleg érdekel valakit, itten van a cím:

www.nelepjcsigara.blogspot.com

Legfőképpen a csigákkal foglalkozik, szóval szerintem még annyira sem lesz látogatott, mint ez az oldal. xD De azért remélem, egy-két embernek valamelyest elnyeri majd a tetszését. xĐ

A Jégbe Zárva következő fejezetét pedig megint csak halasztanám... na de mindegy.

Ha még ennyi bevezető szöveg után van kedved olvasni, most már be is fogom, itt van ez a hírtelen ötleten alapuló, nem túl hosszú novella. :)

Jó olvasást^^

Zum letzte Male - Az utolsó alkalom.

Minden egyes koncert fenomenális volt. Néha persze előfordult egy-kéthiba, de végül mindig jól sült el minden. Apró botlások, elfelejtett szövegek,félreütött ritmusok… de semmi nem rontotta el a hangulatot, soha. A rajongókminden egyes másodpercben extázist éltek át, és ezt Bill zavartsága is csakfokozta.

Na és persze azok a sejtelmes pillantások, amiket bátyja felé küldött…

Imádta, amit csinált. Ez volt az élete. A rajongók imádata éltette őt. Arosszindulatú emberekkel pedig nem foglalkozott.

Minden nap minden percében csak énekelt; teljes mértékben a zenének élt…és persze ikrének…

Akivel annyi mindent éltek át együtt… akivel annyira szerették egymást…és akivel volt egy közös titkuk… Sötét titok volt ez, amit senki nemtalálhatott ki. Eszement, morbid érzelmek.

De talán a világ legszorosabb kapcsolata alakult ki köztük az elmúlt évekalatt.

Ezen a napon, ezen a koncerten is minden jól ment. A négy tehetségesnémet zenész megint a kamerák kereszttüzében szerepelt.

Bill boldogan galoppozott végig a színpadon, miközben megállttestvérénél, és egy-két sort énekelt neki. Ezek után Georghoz is intézett párkedves szót.

Természetesen a dobokhoz is odasétált…

- There’s no real love in you… Why do I keep loving you? – Teljes átéléssel énekelt…

Tom pedig végig a rajongólányokat pásztázta. Nem mintha jelenlegérdekelte volna bármelyikük is, de azért a látszatot meg kellett tartani… éshát Bill ide vagy oda, azért a tény, hogy bármelyik lányt megkaphatod, eléggéjó érzéssel tölthet el.

Hát idáig eljutottunk… Innen csaklefelé vezet az út…

Túl szép…

Érzem…

Valaminek történnie kell…

Hogy valóságos legyen… ez… ez csak egyálom!

Végig a tömeget figyelte, de azért néha öccsét is végigmérte, miközbeneltöprengett egy-két dolgon. Egy ilyen törékeny, vékony fiúba hogyan szorulhatottennyi érzelem? Hogyan tud így szeretni…?

- We climb the mountain, walk the desert, for our love… - Az énekes pedigmegint csak ikre előtt állt, és mélyen nézett szemébe.

Ne, Bill, ezt ne csináld! Fáj…nagyon fáj… Annyira szeretlek! Ne akard, hogy elveszítsem a fejem!

Kétségbeesetten nézett vissza öccsére. A levegő csak úgy izzott köztük.Mindketten tudták, hogy így ennek nem lesz jó vége… Ha nem kezdenek valamit ahelyzettel, hamarosan egymás ajkain fognak csüngni…

De végül, szerencsére ez nem következett be. Bill zavartan sétált visszaa színpad közepére, de már korántsem akkora átéléssel énekelt, mint korábban.

Nem veszíthetem el… Bill, nemveszíthetlek el!

Csak ez az egy gondolat dübörgött a gitáros fejében percekig…

Az a pár nappal ezelőtti fenyegetőlevél sem hagyta nyugodni. Bill nemfoglalkozott vele, csak nevetett rajta, hiszen már annyiszor kapott ilyet, deTom nem tudta kiverni a fejéből. Csak az az egy sor lebegett előtte, ami alevélben állt: „Ha elmész a hannoveri koncertre, az agyvelőd a buzi dobospofájára fröccsen!”

Egy óvatlan lépés… egy elrontottpillanat… Mindent elveszíthetek! Bill, nem hagyhatsz el!

Egy pillanatra valamit meglátott odafönt, a nézőtér felett. Valami…mozgolódást…

De hisz’ ott nem lehetnek rajongók…Az a rész el van zárva a koncert idejére!

Maga sem értette miért, de egyre feszültebb lett. Koncertek idején mindigizgatott volt, ám ez a mostani érzés félelemmel töltötte el. Érezte, hogyvalaki őket figyeli, és nem a rajongók közül… Talán ez az érzés adott neki elégerőt ahhoz, hogy felismerje még olyan sötétben is a látottakat.

Az egy… fegyver?! Bassza meg! Hátmégsem tréfa volt!

- Ne! Bill! – Gondolkozás nélkül ikre elé ugrott.

Megérzése helyes volt; a következő pillanatban lövés dörrent. A szilánkokrarobbanó gitár látványa olyannyira sokkolta, hogy a testébe csapódó golyót nemis érezte. Úgy érezte, súlytalanul száll a levegőben, ahogy a lövés erejehanyatt lökte.

Bill a döbbenettől rémülten látta, ahogy testvére teste a földbecsapódik, majd széles, véres sávot húzva maga után magállt közvetlenül lábaielőtt. Az éles fájdalom csak ezután hasított belé, ahogy a lövedékvégigszántotta arcát. Ám a fájdalommal mit sem törődve rogyott Tom fölé.

A bekapcsolt térmikrofonokon keresztül pedig az egész aréna fültanújalett utolsó beszélgetésüknek.

- Jól vagyok… Jól vagyok… Szerencsére… a gitár fölfogta… fölfogta alövést… - nyöszörögte.

Pont jókor cselekedett. Se túl hamar, és se túl későn… Ösztönösen tette,amit tett.

Pár pillanatig Bill csak nyöszörgött, de nem sokkal később üvöltenikezdett.

- Istenem! ISTENEM! Tom! ÚR ISTEN!

- Nyugi… van… másik… gitárom…

Tom mellkasából ekkor bugyogni kezdett a vér. Bill halálos rémülettelszaggatta le mmagáról a színpadi dzsekit, ám hasztalan próbálta a vérző sebreszorítani a rongycsomót; a vér tovább bugyogott…

- Hívjon már valaki egy kibaszott orvost! – üvöltött zokogva.

Gustav és Georg teljesen megszeppenve álltak ott, megszólalni sem mertek.Az egész tömeg néma csendben állt, tátott szájjal; ők sem mertek megszólalni jóideig.

- Bill… szeh… szeretlek… - nyögte.

- Én is, Tom, én is szeretlek! – sírta az énekes, miközben testvérét mégmindig a karjaiban tartotta.

Tom erőtlenül, remegve felemelte egyik kezét, és beletúrt öccse hajába,majd magához húzta. Nem kellett erőszakoskodnia, Bill szinte magától hajolt odahozzá.

Gyengéden csókolták meg egymást, nem foglalkozva semmivel. Ez volt azutolsó alkalom, hogy ajkaik összeforrtak. De ebben benne volt minden. Az elteltévek történései, az összes gyerekkori emlék, a szoros kötelék, ami köztük van,és a szenvedés… Az elkövetkezendő évek kínkeserves magánya. Pillanatokonkeresztül csókolták egymást, a fényképező gépek halk, de mégis fülsüketítőnekható kattanásaival pedig nem is foglalkoztak.

Bill remegve, rázkódó testtel hajolt el bátyjától, kinek ajkait már csak párszó hagyta el:

- Bill… soha ne felejtsd el… mennyire szerettelek… - hörögte, miközben halványvércsík szivárgott ajkai közül – Kérlek… ne csinálj semmi… hülyeséget… - Mégutoljára szorosan megmarkolta ikre pólóját, ahogy kicsit felemelte afelsőtestét, de utána erőtlenül dőlt vissza.

Kezei gyengén hullottak Bill derekáról maga mellé a földre, és lehunytaszemeit. Örökre.

- NE! Tom, nem hagyhatsz el! ÚR ISTEN! – Bill üvöltése lassanhisztérikába csapott át, ahogy fejét ikre holttestére hajtotta.

Perceken keresztül, ordítva zokogott. Közben pedig megérkeztek az orvosokis egy hordágyat vonszolva, de látván a szenvedő énekest meg sem mertekmukkanni sokáig.

A tömegből elhangzott egy-két feljajdult sikoly, páran felzokogtak, éscsak ekkor kezdtek el mozgolódni.

Georg és Gustav lassan botorkáltak az énekeshez, óvatosan térdeltekmellé, miközben gyengéden átölelték. Bennük is egy világ dőlt össze… A szívükolyan erősen sajgott, amit még nem tapasztaltak. De erősnek mutatták magukat,csupán könnycseppek csordogáltak arcukon… Billnek lelki támasz kell, ezt jóltudták; az ő felelősségük innentől, hogy a fiú megérje a holnapot…

Az utolsó csókkal pedig nem foglalkoztak… már nem is emlékeztek rá, hisz’ők mindvégig sejtették…

Bill még nagyon sokáig térdelt ott. Nem volt ereje felkelni. Csakszorította magához Tomot, és el sem tudta képzelni, hogy ő majd ezek utánszépen felkel, és odébb áll. Egyszerűen képtelennek érezte magát ehhez. Nemhitte, hogy ezek után lesz még folytatás…

A lelke egyik része eltűnt. Kivágtak belőle egy darabot. Üres… mindenolyan üres…

- Nem tudok nélküled élni… - suttogta halkan, de mégis egy egész tömegszámára tökéletesen érthetően, miközben még mindig Tomhoz volt bújva szorosan.

Úgy érezte, minden lelassult körülötte az utolsó néhány másodpercben; aszínpad széléről Davidet látva felé indulni rohanvást, valamit mintha kiáltanais, de csak halk morgás jut el hozzá.

Később, mikor már a rendőrök is megérkeztek, és sorban elkezdtékkihallgatni az összes jelenlévőt – mivel mindenki gyanúsított lett -, remegve,üveges tekintettel állt fel. Szemében az elveszettség, reményvesztettség, a szerelemés az elszántság tükröződött.

Egyre kevésbé érezte úgy, hogy testvére utolsó kérését be tudja tartani…

szerző: Neserly Molly

Démonfény és Alkonypír (írta: Kyra Eleonor)

2011-11-18T12:55:00.001+01:00

Sziasztok! Először is: Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig eltűntem... :/ A jégbe zárva már alakulgat.

Na de a lényeg: Most nem saját történetet hoztam, mint azt a címben is láthatjátok, hanem Kyra Eleonor irományát! Nekem iszonyatosan tetszik annak ellenére, hogy nem TWC (és ez nálam tényleg nagy szó xD) és biztosra veszem, hogy nektek is nagyon tetszeni fog! :D Megéri elolvasni, nagyon eredeti történet, és a fogalmazás is gyönyörű. Én csak az első részét hoztam el nektek, a többi részt már
Kyra blogján
találhatjátok meg, amit szintén érdemes lesz sűrűn látogatni :D Na de én azt hiszem nem is pofázok tovább, jó olvasást mindenkinek! :D

Démonfény és Alkonypír - 1. rész (by: Kyra Eleonor)

„Elég volt. Ma végleg kioltom a démonfényt a szemedből.”
Hónapokra volt szükségem, mire végre eljutottam idáig, és az elhatározás egyre keményebben betonozta be magát a lelkembe. Tudtam, hogy mögöttem van, hogy a szokásos, gúnyos félmosolyával néz engem. „Nem fordulok felé, nem szólok hozzá, egyáltalán tudomást sem veszek róla. Hátha akkor elmegy, itt hagy végre, és nem gyötör tovább.” Idegesen doboltam a mellettem álló ebédlőasztalon. Gyönyörű antik mahagóni bútor volt, még a nagyanyámtól örököltem. Csak álltam, ütemesen kényszer tevékenykedtem a kemény asztallapon, és vártam. Azám! Várhattam volna én a Végítéletig, a pofátlan dögöt nem lehetett ilyen könnyen lerázni.
- Minden szép?- szólt bele egyenletes kopogásom halk zajába. Nem feleltem, csak füstölögtem. magamban. „Oh, hogyne! Minden csudaszép, és csudijó! Csak tűnj már el végre! Gyerünk, tipli, tipli, tipli…”
- Te is tudod, hogy ettől még nem fogok köddé válni. –jegyezte meg nem kis kajánsággal a hangjában.- Kár ezzel görcsölnöd, csak kiborítod magad teljesen. Nem kérsz inkább egy jó meleg teát? Megnyugtatna.
Lepillantottam az asztalon álló bögrékre, majd végleg elfutott a pulykaméreg. Dühösen fordultam minden kínom okozója felé. Tudtam, hogy őrültséget cselekszek, és hogy ezzel pontosan az ő malmára hajtom a vizet, de nem bírtam türtőztetni magam.
- Gyűlöllek, Tom, gyűlöllek a szívem összes gyűlöletével. Rég elmúltak már azok az idők, mikor szerelmet sóhajtozva feküdtem a karodban. Élnem kell végre az életemet, és rád már egyáltalán nincs szükségem. Mért nem hagysz hát végre békén?- hatalmas lendülettel csaptam az asztalra, mire azon apró, ám annál csúnyább repedés keletkezett. Döbbentem néztem a horpadást, majd ez az elkeseredett gondolat futott át az agyamon: „Újabb pótolhatatlan veszteség, amit te okoztál.”
Utálatom tárgya velem szemben ücsörgött az egyik széken, karját annak háttámláján nyugtatva, és még fél pillanatra se hagyta volna abba a gúnyos vigyorgást. Régen imádtam ezt a gonoszkás félmosolyt, mindig buja gondolatokat keltett bennem, mára azonban már megtanultam, hogy ez a csúnya vigyor pontosan azt jelenti, ami valójában: fenyegetést. Szemében ott tündökölt a kegyetlen, jéghideg fény. Nem mertem belenézni, tudtam, hogy ha sokáig bámulom, az a démoni tűz újra megbabonáz, és akkor újfent kiszolgáltatott játékbabává válok. Helyette inkább a jobb alsó szemhéját fixíroztam, és próbáltam úrrá lenni heves szívdobogásomon. „ Nyugi, kislány! Nem jó úton haladsz. Hűtsd le a fejed, maradj JÓZAN!”
- Gyűlölet, szeretet…- a pasas lekezelően fújt egyet. – Egykutya. Amíg ilyen erős érzelmeket táplálsz irántam, én biza nem megyek sehová. Ennyi erővel láncra is verhetnél, és úgy próbálhatnál elküldeni. Tök hasonló lenne a felállás.
Igaza volt, a fenébe is! De akkor mi a francot csináljak?! Győzzem meg észérvekkel?
- Tedd azt!- felelte flegmán a gondolataimban olvasva.
- Oké- fontam össze a karjaimat, és az asztalnak dőlve áttértem a jobb alsó szemhéjáról, a bal felső tanulmányozására. Ez is egy módja a nem létező szemkontaktusnak. – Először is, nem szeretlek.
Tom felhúzta fél szemöldökét, jelezve, kicsit eléggé hülyének néz. Ezt az „észérvemet” egyéb válaszra nem méltatta. Folytattam a felsorolást: - Másodszor, te vagy az oka, hogy itt vagyok.
A pasas a másik szemöldökét is felvonta meglepődésében. Kapva kaptam az alkalmon. – Így van! Csakis temiattad kerültem ide, és csakis miattad nem engedtek még haza. Te állsz a gyógyulásom útjában! Amint felszívódsz végre, engem egészségesnek nyilvánítanak, és élhetem végre otthon az életemet.
- És mondd, ha hazakerülsz, és szabad leszel, mégis miféle életet akarsz te élni?- kérdezte, és szép arca vészesen elkomorult. Ilyenkor még inkább éreztem azt, amit máskor, hogy a srác egy angyalbőrbe bújt démon. Ilyenkor nemcsak a szeméből sütött az ördögi fény, az egész lényéből sugárzott valami riasztó, alvilági erő. Lesütöttem a szemem, és inkább a padlót bámultam a lábaim előtt, úgy hallgattam tovább a szavait - Otthon nem vár semmi, csak egy üres ház, tele fájó emlékkel. Ha jól rémlik, pontosan ott, és így kezdődött az egész – a szája sarkában megint megjelent az a gonosz félmosoly.
De még milyen jól rémlett neki. Ezzel én is tisztában voltam, igen, de a helyzet azóta sokat változott.
A hajópadló parkettát bámulva halkan megjegyeztem. – Nem lennék egyedül.
Tom arcán még szélesebbre húzódott a kegyetlen mosoly. Karjaira hajtva a fejét pimaszul meglepetést színlelt. Nem hagytam, hogy kikezdjen a cinizmusa. Ki fogom játszani az adu ászt, és nyerek. Hirtelen felszegtem a fejem, és egyenesen belenéztem a jégbarna szemeibe. – Szerelmes vagyok.
A pasas elismerően hümmögött. – Egy fiúba. – nyomatékosítottam, hót fölöslegesen. Ezúttal egy elismerő biccentés volt a válasz. Igyekeztem nem belefulladni a belőle áradó gúny és lenézés hullámaiba. Dacoltam vele, dacoltam a tekintetével, holott halottam a halk, távoli figyelmeztetést: ne tedd!
Miközben farkasszemet néztünk, az írisze egyre csak sötétült, míg azon nem kaptam magam, hogy egy éjfekete barlangba bámulok, melynek végén ott ragyog az a lidérces fény. Már ha akartam se tudtam volna másfelé nézni, magához láncolta a tekintetem. Csalogatott, vonzott magához, egyenesen el akar nyelni. Rám talált azt az ijesztően ismerős érzés, ami ilyenkor következett. Először csak az a jeges csordogáló folyadék a tarkómon. Ami aztán gleccserré szilárdulva beleette magát a nyakcsigolyáimon át a gerincvelőmbe, és lassan terjedt egyre szét a testemben, halálnál is hidegebb bénulást okozva. A vérem ezernyi tűhegyes szilánkként fagyott meg az ereimben, a tüdőmet megtöltötte a gomolygó köd, kiszorítva onnan az utolsó molekulányi oxigént is. A jéghideg folyadék már a fülemen csordogált kifelé, majd megjelent a szememben is, könnycseppekként mosdatva tovább az arcomat.
De Tom ezúttal megkegyelmezett. Egy apró szemrebbenéssel elengedte megbéklyózott tekintetemet, és vidoran megkérdezte:
- Matt ? A kis Matty?
Kellett egy kis idő, míg magamhoz tértem. Nem emlékeztem rá, mikor rogytam a padlóra, de most ott térdeltem, reszketve, légszomjasan. Csigalassúsággal kezdett bennem újra áramlásba az élet. A pasas megjegyzésén azonban önkéntelenül is elmosolyodtam. „Kis Matty” cirka két méter magas volt. Valamiféle frappáns visszavágást fogalmazgattam, reménytelenül. A gondolataim nehezen tértek vissza lebénult agyamba.
Tom se várt választ, tudta,hogy úgyis csatát nyert. Még mindig játszi könnyedséggel kényszerítette rám az akaratát, és amíg ez így lesz, nekem esélyem sincs tőle megszabadulni.
Felállt és a teraszajtóhoz sétált. Elhúzta a függönyt, és az ajtófélfának támaszkodva kibámult a hátsó kertben álló rózsabokrokra. Az alacsony deszkakerítés mögött elterülő lankás réten széplő mélysötét, kristálytiszta tó még álmosan fodrozódott a hegyek felől érkező reggeli szélben. Néhány kacsa nyűgösen hápogott a nádasban.
- Idd meg a teát!- vetette hátra a pasas a válla fölött. Az asztalon gőzölgő bögrékre pillantottam, és hevesen megráztam a fejem.
- Nem kérek teát!
- Akkor esetleg egy pohár forró csoki? Kávé, capuchino, kakaó?
Tekintetem a teásbögrék mögött álló tálcára siklott át, amin az említettek sorakoztak.
- Nem kérek semmit!- feleltem ingerülten, és lassan feltápászkodtam a padlóról. A lábam őrülten remegett alattam, jelezve, kicsit se bírja el mázsányinak érzett súlyomat. Lerogytam az egyik székbe, és sóhajtva nézegettem a velem kacérkodó italokat. Nem álltam le flörtölni, érdeklődésem hűvösen tárgyilagos maradt. Vizsgálódásomat hamar megzavarta a pasas, aki egy nagy tál gyümölcsöt rakott le elém.
- Akkor legalább egyél valamit. Alma?
- Nem kell!- toltam el a felém tartott ételt.
- Akkor narancs? Körte? Szem szőlő?
- Tom, hagyjál már…
- Doki – fojtotta belém a szót a hátam mögé nézve.
Megcsikordult az ajtókilincs, és valóban: Split doktor lépett be a szobába. Megfordultam a székemen, és egy biccentéssel letudtam a köszönést. Ő persze némiképp jól neveltebben üdvözölt.
-Áááh, jó reggelt, Sora, kedves! Hogy vagyunk?- kellemesen mély, simogatóan bársonyos hangja volt.
- Közepesen szarul, köszönjük. – válaszoltam nem kis megjátszott könnyedséggel. – Nem aludtam valami jól.
Split homlokráncolva állt meg fölöttem.
- Tán nem hatott az altató?
- Hatni éppenséggel hatott, csak az álomközpontomat volt képtelen kussoltatni. – fáradtan telepedtem át a kemény kórházi ágyra. A doktor elmélyülten hümmögött, miközben kimérte a reggeli gyógyszeradagomat.
- Nem szívesen adok neked erősebb altatót, de mindennél fontosabb, hogy ki tud magad rendesen pihenni. – átnyújtotta nekem a tablettákat a pohár vízzel együtt. – Gyerünk, egy húzásra!
Gépiesen nyeltem le a bogyókat. A hetek során már megszoktam a keserű utóízt. A rá következő enyhe émelygést.
- Járj, egyet a kertben, olyan szép idő van! – simogatta meg a kezemet, és hogy kijelentésének nyomatékot adjon, az ablakhoz sétált és kinyitotta. A kis szoba rögtön megtelt a lenti utca zajával. Autók dübörögtek fel és alá, álmos gyalogosok iparkodtak munkába, cserfes diákok ácsingóztak kis csoportokban cigifüstöt eregetve.
- Doki, - szólaltam meg a semmibe révedő tekintettel. – ez nem lesz így jó!
Split csodálkozva fordult felém.
- Micsoda nem lesz jó, kedvesem?
Tovább bámultam a falat, mit sem látva a kicsorbult, repedezett, halványzöld csempékből.
- Ez az egész. A kezelés. Nem javul. Sőt, egyre rosszabb. Nem bírok vele…- elcsuklott a hangom, és megéreztem kicsorduló könnyeim melegét.
A doktor komoran ült le mellém az ágyra, és kezei közé vette az enyéimet.
- Sora, ez egy hosszan tartó kúra, - mondta gyengéden. - ne várj tőle két hét után javulást. Majd csak az első hónap után tudjuk megmondani mennyi érdemi eredménye született.
- Félek, doki! – szűrtem át könnyeimen a szavakat, oly halkan, hogy egész közel kellett hozzám hajolnia. – Egyre jobban összefolyik minden. Lassan képtelen leszek különbséget tenni a valóság, és a…- nem bírtam folytatni. Nem is kellett, hisz úgyis tudta, miről beszélek. Elvégre az orvosom volt.
Split mosolyogva ölelte magához a fejemet.
- Erős lány vagy, Sora! – igyekezett megnyugtatni ringatóan kellemes hangján. - Nem te vagy az egyetlen beteg ebben a szanatóriumban, aki téveszmékkel küzd, de az, hogy képes vagy ezt belátni, már egy hatalmas lépés a gyógyulás felé. Ezt mindig tartsd észben! – Letörölte a könnyeket az arcomról, és még egyszer bátorítóan rám mosolygott. Félszegen viszonoztam a gesztust.
- Nagyszerű! – ugrott talpra, majd az ajtóhoz lépett, és szélesre tárta azt. – Most pedig irány a friss levegő! Sipirc!
Szótlanul lépkedtem el mellette, és utamat a kert felé vettem. Ahogy végigcsattogtam az ódon folyosókon csak egy gondolat puffogott az agyamban.
„ De Doki! Én már az első perctől kezdve tudtam, hogy téveszmélek.”

szerző: Kyra Eleonor

komit írni kötelező! :D

Come back to me (közös alkotás with Annette -)

2011-10-25T20:42:00.002+02:00

Sziasztok! Nem tudom, hány emberkének tűnt fel, hogy nem volt frissem pénteken, mindegy is, én azért bocsánatot kérek :$
Most hoztaaam valamit :D Ez most nem a Jégbe Zárva kövi fejezete, hanem egy új, külön álló novella második része. Az első részt Annette blogján találjátok,

ITT *-*
Egyébként ezt a történetet egy videó ihlette, melyet Meloddy osztott meg velünk a TWC-s csoportban. Klikk ide ^^

Már nagyon nagyon régen szerettem volna valakivel együtt írni, 2010 nyarán majdnem sikerült is, de bizonyos okokból nem lett belőle semmi. Most nagyon örülök :D
Kicsit ugyan Csipkebillecskés, de nem baj :P xDD
Na de most már tényleg befogom.

Itt van az én részem, jó olvasást :D

Come back to me (Gyere vissza hozzám)
(2. rész)

Tom Kaulitztalán életének legszörnyűbb pillanatait élte át azokban a percekben. Idegesenjárkált a váróban, miközben gondolatai ezerfelé cikáztak. Muszáj voltvégiggondolnia mindent, próbálta magát meggyőzni, hogy… nem annyira rosszember.

Az egész csakpár hónapja kezdődött.

A gitárosminden erejével szerette Billt. Akármit meg tett volna érte. Azonban… kicsitmégis elbizonytalanodott. Nem az érzéseiben, és nem is Billt illetően.Egyszerűen… a normális életre ösztönző undorodó hangocskák ordibáltak a fülébemindig, mikor úgy ért ikréhez.

Elbizonytalanodott.Összezavarodott.

Hiába tudta,hogy a szerelem nem ismer akadályt, és hiába beszélték már meg ezt a témát annyiszor,még a kapcsolatuk elején, akkor is kezdett besokallni.

Ő csakszerette volna meggyőzni magát, hogy tényleg őt szereti. Ha rájött volna, hogynem, azonnal tudatta volna Billel is. Szépen, kedvesen „szakított” volna vele.

Marie őt nemérdekelte. De ebben sem volt biztos. Húzni akarta az időt, hogy minél későbbkelljen szembenéznie azzal, hogy igen, tényleg Bill az igazi.

Arról nem isbeszélve, hogy igazán jó volt a változatosság…

Minden egyeskedves szó, amit a lányhoz intézett hazugság volt. De nem csak a lánynakhazudott. Önmagát is át akarta verni.

Hát tessék.Itt az eredménye. Bill haldoklik.

A legrosszabbérzés, a bűntudat marcangolta lelkét. Tudta, hogy minden az ő hibája. De bármitmegtett volna, hogy visszacsinálja. Marie-t pedig legszívesebben elküldte volnavalami kellemetlen helyre, ahogy össze-vissza fontoskodott.

Nem bírtatovább. Gyomoridege volt, és remegett, ahogy megfogta a kilincset, majdhatározottan lökte be az ajtót.

- Uram, idenem jöhet be! – szólt a doktor.

De Tomválaszra sem méltatta. Ha akart volna sem tudott volna reagálni. A látványegyszerűen sokkolta.

Bill ott feküdtaz ágyon, kezén a kötés véres volt, arca sápadt. Még mindig nem volt magánál. Ahalk, egyre lassabb pittyegés vészjóslóan hatott.

- Mi van vele?– Hangja elcsuklott.

- Nem valamibíztató. Alkoholmérgezés, gyógyszer-túladagolás, elképesztő vérveszteség. Ezekkülön-külön is halálosak lehetnek, na de együtt…

Tom a szájaelé kapta a kezét.

- De azért mimindent megteszünk – folytatta a doktor.

Ám ekkor a„nyugodt” csendet félbeszakította a viszonylag halk, ám mégis fülsüketítősípolás. Bill szíve leállt.

- Úr Isten! –üvöltött Tom, és az ágyhoz szaladt. Természetesen azonnal elkezdtékkitessékelni. A doktor hatalmas kapkodásba kezdett.

- Gyorsan! Adefibrillátort! – kiáltotta el magát a fehérköpenyes.

- Bill! Térjmagadhoz! – feszengett Tom az ápolók szorító karjai közt.

- Egy, kettő,három! – És Bill teste megfeszülve emelkedett el az ágytól.

- Ne! Bill!

- Egy, kettő,három! – A művelet megismétlődött.

- NE! –kiáltott Tom, és erőtlenül összecsuklott.

- Még egyszer!Egy, kettő, három! – Semmi nem történt…

Még többszörpróbálkoztak, de semmi nem használt. Bill meg sem mozdult.

A gitáros csakzokogott. Semmi másra nem volt képes. Fel akart volna állni, és Billtrázogatni, felébreszteni, de mikor már vagy tízszer próbálták újraéleszteni,tudta, nem érne el semmit.

Marie egykisebb fél mosollyal arcán somfordált be. Letérdelt Tom mellé, aki akkorra márcsak bambult a semmibe.

- Nyugodj meg…Vége… El kell engedned.

- Az én hibám…Az én hibám… Az én hibám… - Csak ezt volt képes szajkózni.

- Ne hibáztasdmagad, te csak normális akartál lenni! Ne rágódj ezen tovább… Most… így… mársenki sem állhat közénk… – mosolygott.

Tom nem voltteljesen magánál, de a lány szavai valamelyest így is eljutottak a tudatáig. Marie…hogy mondhat ilyet…? Megvetően nézett a lányra, és remegve állt fel. Talán… mégfel sem fogta az eseményeket. Semmit.

- A halálideje… - kezdte el Dr. Schwarz, de nem tudta befejezni.

Tom félrelökteőt, és zokogva Billhez indult.

Egy szót semszólt, miközben az ágyhoz térdelt.

A fehérruhásokelkerekedett szemekkel figyelték, amint Tom ikréhez hajol, és lágyanmegcsókolja.

- Atya… Úr…Isten… - suttogta a lány.

Tom gyengédentúrt bele Bill hajába. Minden erejével, minden szeretetével csókolta őt. Többperces néma csend telepedett a teremre. Tátott szájjal, megbabonázva néztemindenki az eseményeket.

- Mi a fenétcsinál…? – Egyszerűen nem tudta, mit mondhatna.

Több mint félpercen keresztül csókolta a fiút Tom, és már akkora átéléssel, hogy fel semtűnt neki, mikor abbamaradt a sípolás. Csak arra kapta fel a fejét, hogy egykéz erőtlenül magához szorítja.

Az eseményeketmég kevésbé tudta felfogni, mint eddig. Az örömkönnyek folyamatosancsordogáltak arcán, de akkor sem hagyta abba, amit csinált.

- Mi a fene történik?!– esett kétségbe a lány, de amint felfogta, hogy talán nem túl szerencsés ebbena helyzetben ilyen hangnemben beszélnie, folytatta. – Vagyis… Csoda történt!Hogy lehetséges ez?! - ámuldozott.

- Ilyen…eddig… nem történt. – A doktor sem találta a megfelelő szavakat.

Nem sokkalkésőbb, már teljes átéléssel, mintha mi sem történt volna csókolták egymást.Végül, mikor mégis elfogyott a levegőjük, remegve váltak el ajkaik.

- Bill… -suttogta Tom, majd minden erejét beleadva átölelte.

- Tom,megfojtasz! – méltatlankodott az énekes.

- Arra nem sokesélyt látok!

- Tom! Tom,engedj el! – kiáltozott. – Hallod?! Ne érj hozzám!

Tom döbbentenhúzódott távolabb.

- Mi a baj? –kérdezte elkeseredetten.

- Hagyj békén!Ott áll az ajtóban a ribancod, csókolgassad azt! Engem meg hagyjál, te kretén!Egyáltalán, hogy a fenébe kerültem ide?! – tajtékzott.

Már megintcsak a kínos csend. Ennek ellenére azért mindenkinek hatalmas kő esett le aszívéről.

- Elájultál…Majdnem meghaltál… - suttogta rekedtesen. - Sőt…

Billelgondolkozott.

- Bocsáss meg!– folytatta Tom. – Ezt a kurvát sosem szerettem! – fakadt ki.

- Akkor miértkavartál vele?! Miért csináltad?! Mit rontottam el?! – sírta az énekes.

- Semmit! –vágta rá Tom. – Minden az én hibám!

A doki közbenmagának, suttogva monologizálgatott, fennakadva a korábbi eseményeken.

- Ez... ezhogy lehetséges…? Az ikrek szeretete ilyen erős lehet? Ez… nagyon durva… - álmélkodott.

Billmegforgatta a szemét.

- De mégis,mire volt ez az egész jó?! Miért csináltad?!

- Nézd, Bill,csak… összezavarodtam, érted? Megijedtem! Nekem… még soha nem volt ilyen hosszúkapcsolatom, és nem gondoltam volna, hogy… pont veled…

- Akkorfejezzük egyszer s mindenkorra!

A lány arcaerre felderült, de aztán gyorsan újra elkomorult.

- Nem! NekemTe kellesz! Csak Te! Most majdnem elveszítettelek, de ilyen többet nem fordulhatelő!

Marie csakeddig bírta szó nélkül.

- Tom, azöcsédnek igaza van! Te nem vagy meleg! Neked én kellek!

A gitáros alányhoz fordult, majd a reakcióján még ő maga is meglepődött.

- Na, jó, mostazonnal takarodj innen! Soha többet nem akarlak látni! – üvöltött, majdvisszafordult Billhez. – Kérlek, bocsáss meg! Csak veled akarok lenni! Senkimással… csak veled… - A végére már alig volt ereje beszélni.

Bill karbafont karokkal, szigorúan méregette Tomot. De mégis, ez többnyire csak színjátékvolt. Hatalmas erőfeszítésébe került visszafognia könnyeit, de végül mégismegadta magát nekik, és hagyta, hogy végigfolyjanak arcán. Fejét elfordította,szemét lehunyta, és teljesen megsemmisült. Teste gyengéden rázkódott, nemsokkal később már Tom védő szorításában.

Az orvos pedigcsak csendben figyelt, miközben mosolygott. Azért valamilyen szinten az ő érdemeis, hiszen a műtéteket ő végezte el…

- Bill… drágaBillem… - suttogta Tom, majd ahogy rápillantott a kötésekre, folytatta. – Ilyetsoha többet ne csinálj!

Végül azénekes megadóan bújt testvéréhez.

- Olyan rosszvolt! – kezdte el teljesen nem odaillően. – Valami elképesztően vakító fényvonzott magához… Úgy féltem! De ekkor… egyszer csak ott termettél, megragadtada csuklómat, és… magadhoz rántottál, és… megmentettél… - suttogta.

Tom hírtelencsak mosolyogni bírt, ahogy simogatta az énekes feje búbját.

- Szeretlek,Bill, annyira szeretlek!

Percekenkeresztül sírtak együtt.

Marie hangosméltatlankodással vágtatott ki.

- Ezt nemtudom elhinni! Két ilyen mocskos buzit! Undorító! - Becsapta maga mögött az ajtót, ezzel véglegkisétálva a Kaulitzok életéből.

Billt még egyhétre benntartották megfigyelésre, de gond nélkül felépült Tom gondoskodó társaságában.Tudták, hogy ezek után… együtt maradnak, míg világ a világ.

Dr. Schwarzpedig az óta világhírű orvos lett, hiszen nem sokan képesek valakit a halálbólis visszahozni…

és megint kérek szépen komikaat *-*

Jégbe Zárva III (1. fejezet)

2011-10-14T07:09:00.002+02:00

Sziasztok, szerelmetes mátkáim! *-* Végre, képes voltam hozni a Jégbe Zárva III első fejezetét. remélem, nem okozok nagy csalódást vele, bár igaz, én nem vagyok túlzottan elragattatva tőle :/ Na meg az én hatalmas ps tudásom >.< Na de mindegy, most írtam egy kisebb összegzést xD Jó olvasást! :))

Első rész: Billről kiderül, hogy halálos beteg, ám mielőtt a betegsége a végső stádiumába érne, egy fura kinézetű orvos, egy egyszeri, vissza nem térő alkalmat kínál neki.
Második rész: Billnek, valami rejtélyes okból kifolyólag egészen a legutolsó pillanatig egyedül kell boldogulnia, és az emlékeivel is meggyűlik a baja.

Jégbe Zárva III (1. fejezet)

A sivatagi éjszakák kegyetlen hideggel büntetik azt, ki botor módonelfelejt időben zárt helyre menekülni. Nincs a Földnek még egy olyan pontja,hol ekkora különbség lenne az éj, és a nappal közt. Még az apró kis rovarok isa homok mélyére bújnak, várva a reggelt, és vele azt a rövid időszakot, mígélelem után nézhetnek; ugyanis a nappalok talán még gyilkosabbak itt, az Istenháta közepéhez leginkább közel eső vidéken.

A Sivatag ébredezett. Forró szél támadt, a közeledő forró nap ígéretéthordozta. Ördögszekér pattogott lassan tova; egy aprócska gyík dugta ki fejétegy kő alól, s nézett utána. Úgy tűnt, ugyanolyan napnak néz elébe, mint eddigminden reggel…

Ám most valami történt. Valami, mire eddig nem volt példa…

Halk szisszenés hallatszott, mintha csak a szél váltott volna hangszínt. Megmozdult a talaj, majd valami kiemelkedettalóla, miközben a homok lepergett róla. Mintha egy ajtó nyílt volna ki. Alólapedig egy álmos hang szólt, miközben egy másik ugyanilyen szerkezet isfelbukkant.

- Köszönöm, köszönöm… imádlak titeket…

Eztán a másik kabin is megmozdult.

- Átkozott vekker… - hallatszott a másik alól, és lassú, bizonytalanmozdulatokkal ült fel addigi fekvőhelyéről a rejtélyes alak, eztán a szokotthelyre, az óra után nyúlkált. Ám sajnos nem otthon volt, ugyanis hiábakapadozott a levegőben, nem volt ott semmi, amit kikapcsolhatna. Eztán forróhomok csapódott arcába, mire teljesen észhez tért. Pár pillanatig a szemétdörzsölgette, majd hunyorogva nézett el a távolba.

- Mi a…?

Csak ennyit tudott kinyögni a döbbenettől. Ameddig a szem ellát, csak akietlen, zord sivatag. Rápillantott testvérére, aki még mindig a félig homokbatemetett kabinban feküdt.

- Bill, ezt látnod kell! – Odasietett hozzá.

- Itt vagyok! – riadt fel azonnal, miközben hírtelen felült.

Körbenézett ő is, ám a lenyűgöző, s egyben érthetetlen látvány a torkáraforrasztotta a szót. A kelő nap forró sugarai szinte az egész tájat vörösrefestették. Lélegzetelállítóan szép volt.

- Hol vagyunk?!

- Fogalmam sincs…

Tom a kezét nyújtotta öccsének, és felhúzta addigi fekvőhelyéről.

- Mi a fene történt?

Hunyorogva néztek a messzeségbe, és elfogta őket a tanácstalanság. Amagány tudata rémülettel töltötte el őket. A gitáros aggódó hangon szóltikréhez, amint eszébe jutottak a korábbi események.

- Jól vagy, Bill?

- Persze, miért? – értetlenkedett az először.

De ahogy kimondta ezeket a szavakat, máris beugrott neki is minden egyesképkocka.

- Teljesen jól vagyok – folytatta eltűnődve. – A VKD és a kabin… hátpersze. – Gondolkodva hátra nézett a két homokba temetett szerkezetre, majdvissza Tomra. – Olyan jó, hogy itt vagy! Hol a fenében voltál?! – kiáltotta elmagát, és szó szerint a nyakába ugrott.
Tom nem tudott válaszolni, még ha akart volna sem, ugyanis Bill valósággalfojtogatta.
- Annyira hiányoztál, Tom, annyira féltem nélküled! – Könnyeit pedig csak eddigtudta kontrolálni.

- Itt vagyok, Bill, itt vagyok… - Próbálta öccsét nyugtatni, de nem volttúl könnyű dolga.

Perceken keresztül ölelték egymást, szótlanul. Bill lassacskán kezdettmegnyugodni, és kicsit szipogva tolta el magát. Körbenézett, civilizáció utánkutatott, de körülötte csak a végtelen látóhatár nyújtózott, ameddig ellátott.Hirtelen fordult vissza Tomhoz.

- Hol vagyunk? – kétségbeesetten pillantott testvérére.

- Nem tudom, de a lényeg, hogy jól vagy! – Tom erőltetett az arcára egymosolyt.

De nem sokkal később újra elkomorultak. Bill leguggolt, és végigsimítottaz érces homokon, egy marékkal felvett belőle, majd hagyta, hogy az újai közöttminden egyes szem leperegjen. Megbabonázva figyelte a jelenetet, eztánmegdöbbenve méregette Tomot.

- De te… te is… Mit keresel itt?!

Tom megforgatta a szemeit, aztán elmosolyintotta magát.

- Csak nem gondoltad komolyan, hogy egyedül hagylak, és, hogy kibíromnélküled?

Az énekes teljesen elérzékenyült testvére szavaitól, és a ténytől, hogyitt van vele. Pár másodpercig még azt is elfelejtette, hogy egyedül vannak egysivatagban, és fogalmuk sincs, mit tegyenek.

- Köszönöm – Csak ennyit mondott, és még közelebb lépett hozzá.

Egy kis ideig együtt figyelték a napfelkeltét, majd ismét elkomolyodtak.

- De hol a fenében vagyunk?! – kiáltott fel a gitáros ingerülten. - És mihezkezdjünk? Merre menjünk?

- Tudtam én, hogy nem jó ötlet ez a fagyasztósdi, biztos lett volna jobbmegoldás! Nem hiába volt olyan ellenszenves az a Sousocean – mérgelődött. – Megfogom fojtani…

Bill kicsit eltöprengett, aztán a végeredmény eléggé elborzasztotta.

- És ha már meghalt? Ha már mindenki meghalt, és csak mi maradtunk? – Hangjariadttá vált.

Tom azonnal észrevette testvérén a közelgő teljes kiborulás jeleit, ésmég ezt megelőzően magához húzta és szorosan megölelte.

- Hé, ilyenre ne is gondolj! Ne félj, én itt vagyok, az biztos!

Bill remegve fúrta arcát bátyja vállába. Percekig csak a sivatagi szélfütyülése hallatszott, ám mielőtt teljesen megnyugodhattak volna, hangosdörrenés szakította szét a csendet. Az ikrek azonnal felkapták a fejüket, majddöbbenten figyeltek fel két távoli alakra, melyek a megszólalásig emlékeztettekkét vágtató lovasra, akik vadul lövöldöznek egymásra. A távolság miatt azarcukat nem tudták kivenni, viszont az újabb és újabb pisztolylövésekbizonyossá tették, hogy valóban tűzpárbajt vívó lovasokat látnak.

- Bill… te is látod...? - suttogta Tom. Bill csak szárazan nyelt egyet,majd bólintott. - Azt… azt hiszem, nem vagyunk egyedül…

A fekete hajú váratlan kétségbeesettséggel fordult vissza Tom felé.

- Mi az ördög folyik itt, Tom? Mennyi idő telt el?! Hogy kerültek ideezek a kabin-izék, a föld alá, ás mi ez az eszement lövöldözés?!

Tom tanácstalanul fordult felé.

- Nem tudom, Bill… lehet, hogy csak forgatnak valahol a közelben… igen,minden bizonnyal erről van szó! De mindegy, valamerre induljunk el, valakivelcsak találkozunk, a doki is nyilván valahol a közelben van… valaki biztos segítmegtalálni.

Lassan Bill is megnyugodott, s pár perccel később már elszántanlépkedtek, bár fogalmuk sem volt róla, hogy vajon a megfelelő iránybahaladnak-e…

folytatása következik.

Kérek szépen komiiit *-*

Egyperces: Búcsú...

2011-10-07T16:18:00.002+02:00

Szervusztok! :) Úgy gondolom, ez a cím nagyon találó, mivel most egyúttal én is búcsúzom az egypercesektől, legalábbis egy jó ideig biztosan. Jövőhéten már a Jégbe Zárva III. részének az első fejezetét hozom, úgyhogy addig is idézzétek vissza, hogy mik történtek az első két rész fejezetei alatt, mivel már jó rég abbahagytam :P xD Bár szerintem hozni fogok egy nagyon rövid összegzést is :) És véégre, sikerült szinte tökéletesen feltennem ide a bloghus kommenteket a bejegyzések alá ^^ na mindegy, befogom, jó olvasást! :)))

Egyperces: Búcsú...

- Tom, ezt nem teheted!
- Sajnálom, Bill. Én már döntöttem.
- Nem engedem, hogy ezt csináld!

- Nincs szükségem az engedélyedre… Légy szíves, hagyj békén!

- Kérlek, Tom! Gondolj bele, mennyi mindenen mentünk átegyütt! Nem tudok nélküled élni! Még azt… azt a nyavalyás hintát sem tudtamegyedül lökni!
- Emlékszem…
- Mikor anyáék elváltak, akkor is csak Te voltál ott nekem! Annyi közösemlékünk van! Mikor először énekeltük együtt a Monsoon-t… Mikor előszörkísértél gitárral. Mikor megjelent az első albumunk! Tom, annyi mindent értünkel! Ezeket nem dobhatod el csak úgy magadtól!

- Nem érdekel. Bill, nem fogsz lebeszélni. Ez mind szép ésjó, de engem nem érdekel a hírnév.

- És én?! Én sem számítok?! Mikor először megcsókoltál, aztmondtad, soha nem hagysz magamra!
- Ne haragudj. Nem mondtam igazat... Az a csók volt életem legnagyobb hibája…Ne értsd félre, szeretlek, csak…

- Szeretsz?! Ha szeretnél, nem csinálnád ezt! Értsd már meg,hogy nem tudok nélküled élni!

- Nyugodj meg, hamar túl leszel rajtam. Sajnálom. Ég veled,Billie! – Azzal megszakította a hívást, majd meghúzta a ravaszt.

szerző: Neserly Molly

A kommenteknek nagyon örülnék *-*

Jóságok :P

2011-09-30T16:14:00.000+02:00

Sziasztok!! :D

Sajnálatos hírem van: ezúttal nem hoztam egypercest. Hogy miért nem? :P Azért, mert, hogy őszinte legyek, ezen a héten még nem igazán tudtam átnézni, meg megszerkesztgetni a Jégbe Zárva III. első fejezetét, így az utolsó egypercest csak a kövi héten teszem fel, hogy utána rögtön fel is tudjam tenni a Jégbezáávafooolytatásssátt xD
Képzeljétek, annyira nagyon zavart a régi komijaim hiáánya, hogy nem nyugodtam bele, amíg valamit kii nem eszeltem, hogy fel tudjam őket rakni ide is ^^ Tehát,. mostantól a régi bejegyzések alatt is olvashatjátok a komikat ^^

De azért most sem üres kézzel jöttem ám! :P hoztám pár gifet. :) és persze vannak köztük Aliss remekművek is :P Gondolom, már láttátok őket, de azért én összeszedtem párat. :) (igazából elég sok>.<)
( ha nem akar elindulni, klikkelj rá!)

Éééés még mindig nemelég a jóból, egy videót is hoztam nektek ^^ Remélem, még nem láttátok, ha jól emlékszem még a csoportban sem lett megosztva :) Nagyon jó videóó! Új kedvencem *-* Magával ragadó, elbűvölő és nagyon jó a hangulata <3 Jó szórakozást hozzá! ^^

Természetesen a komijaitokat most is ugyanúgy váárom, és aki még esetleg nem olvasta az előző egypercest, most nyugodtan megteheti, és komizhat is ^^ Ééés a régi bejegyzésekhez is nyuugodtan komizhattok, nem csak a frissekhez! :)
Jövőhét pénteken új bejegyzés, addig is minden jót! ^^
Puszii *-*
Neserly Molly

Egyperces: Bűntudat...

2011-09-23T14:13:00.003+02:00

Sziasztok! :)

Először is: köszönöm szépen, a bő 5 hónap alatt összejött 10.000-es oldallátogatást! ^^ Éés nem hittem volna, hogy elérem a 10 rendszeres olvasót *-* Igazából nem igazán számítottam rá, ám egy álmos reggelen mikor ideültem, megláttam a 10. emberkét, és most nagyon örül a fejem ^.^ Persze azért én szívesen várom a további követőket, de már így is nagyon boldog vagyok *-*

És arra is rájöttem, hogy nagyon hülye vagyok xD Mikor elküldtem a történeteket Dijjának, az én drága képeimet nem voltam képes elküldeni. xD és csak nem rég jutott eszembe, hogy elküldjem azokat is xD Hát normális vagyok?? Neem, kizárt xD

De egyébként most nagyon jó kedvem van, ugyanis kezdem tényleg azt érezni, hogy nem hiába indítottam azt a facebook-os csoportot még nyár elején; nem sokára elérjük szerintem a 30 főt ^.^ De sajnos Slasht még mindig hiányolom :/

Na de nem pofázok többet, itt van a következő egyperces. Jó olvasást! :)

Egyperces: Bűntudat...

Tehetetlenül topogott a kórteremelőtt. Nem tudta, mit tehetne. Mintha a legrosszabb rémálma vált volna valóra.

Nem… ez nem történhetett meg. Vele nem…

Hiába próbálta magát nyugtatni, aszíve keserűen sajgott. Mi van, ha nem tudják megmenteni…? Belegondolni isszörnyű.

Próbálta magát erősnek mutatni,és a sírást magába fojtani. Egy ideig sikerült is neki… De aztán egyrakoncátlan könnycsepp mégis utat tört magának. Ő pedig végül hagyta, hogykönnyei megállás nélkül folyjanak arcán.

Nem tudta, meddig bírja még ahelyzetet. Hogy látja, amint az emberek nyugodtan teszik a dolgaikat körülötte.Néhányan még hangosan nevetgéltek is. Ő bezzeg itt áll, toporog, és el semtudja képzelni, mi történik, ha nem tudják őtmegmenteni.

Nem igazság… miért pont ő… És miért csak egy ember mehetett be vele aműtétre…? És miért nem én mentem be vele?!

Már húsz perce álldogált ott,mikor végül odasétált az egyik székhez, és helyet foglalt rajta.

Behunyta a szemeit, és aztkívánta, bárcsak egy rossz álom lenne az egész.

Az elkeseredett, halk pityergésgyengéden rázta a testét, ahogy végigpörgette a fejében az összes együtttöltött időt. Mennyi mindenen mentek át együtt! Mennyi mindent átéltek…

Nem lehet így vége…

Az ajtó halkan, és mások számáraszinte észrevétlenül nyílt ki, de ő azonnal felpattant, és a fehérköpenyesdoktorhoz sietett.

- Ön Tom Kaulitz, igaz? –kérdezte a fehérruhás.

- Igen… Mi van vele? Hogysikerült a műtét? – Alig volt ereje megszólalni.

- Nos, mint tudja… autóbalesetevolt.

- Tudom, láttam… - Lelkiismerete ismétmarcangolni kezdte a lelkét.

- Elég kritikus állapotba került.De mi mindent megteszünk érte. Mindenesetre, ha ezt megússza… legközelebbjobban figyeljen oda rá.

- Úgy lesz, esküszöm. –Felzokogott.

- Nyugodjon meg, uram… Mosttanult a hibájából. – Mosolyogva vállon veregette a fiút. – De most vissza kellmennem. Még pár perc, és befejezzük a műtétet. – És már el is tűnt Tom szemeielől.

Csüggedten sétált vissza aszékhez. Minden egyes pillanatban magát okolta. Jobban kellett volna rávigyáznia…

Váratlanul egy tenyér nehezedetta vállára. Ijedten kapta fel a fejét, de mikor látta, hogy csak barátja jöttvissza a vécéről, megnyugodott.

- Van valami hír? – kérdezteGeorg.

- Igen, még pár perc és végeznek…- sóhajtott.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj…

- Remélem… De akkor is, az egészaz én hibám! – Arcát a kezeibe temette.

- Dehogy is! Nyugodj meg…

- És… nekem kellett volnabemennem vele!

- Igen, de Bill nem ezt akarta…

- Tudom…

Többet nem szóltak egymáshoz.Csak ültek, és hallgatták a folyamatos zsivajt, ami körülvette őket. Egészenelmerültek gondolataikban, mikor az ajtó ismét kinyílt. Erre mindkettenfelkapták a fejüket.

- A nehezén már túl van… - Álltmeg Bill mosolyogva, miközben gyengéden simogatta a kezében lévő Scotty kutyát.

szerző: Neserly Molly

várom a véleményeket *-* és mint mindig; jövőhét pinteken friss! :))

Egyperces: Cukros-sütik (éés "A legváratlanabb fordulatok díja" -)

2011-09-16T07:04:00.002+02:00

Sziasztok! Először is, nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos díjat ^.^ És nekem az is egy elég váratlan fordulat, hogy díjat kaptam >.<

A legváratlanabb fordulatok díja

Köszönöm szépen Eva Kaulitz, Annette, Angel, Meloddy és Lucy *-* <3

Akkor a 7 dolog magamról:
- Imádom a Tokio Hotelt és a TWC-t *-*
- Imádom a bloggertársaimat ^.^ <3
- Imádom a zenélést, az írást, az irodalmat, és minden művészetet :)
- Imádom a drámákat, és a musical-eket.
- Mindig őszinte vagyok, bár volt már rá példa, hogy ez valakinek nem tetszik :/
- Imádok zenét hallgatni, szinte ezen a téren "mindenevő" vagyok, csak legyen benne hangszer xD
- És imádom a milánóimakaróóóniit :P

Hát rólam kb. ennyit xD És most az a 7 ember, akinek tovább kell küldenem:
- Ayumi
- Eva Kaulitz
- xxslashxx
- Lea
- Doremy
- Angel
- Annette

És még egyszer nagyon köszönöm ^.^

és hát akkor itt van az újabb egyperces (mivel péntek van :P):

Cukros-sütik

Egy kellemes, napsütötte tavaszi délután volt, mikor Bill ésTom Kaulitznak nem volt semmi máshoz kedve, csak beülni az egyik kisebbmagdeburgi kávézóba, és egy tejeskávé elfogyasztása mellett múlatni az időt.

Az utóbbi időben egyre többször támadt ehhez kedvük.Ilyenkor elképzelték, hogy ők is csak hétköznapi emberek.

Közvetlen az első faasztalnál ültek, az ablak mellett. Közbenhétköznapi semmiségekről beszélgettek.

Nem voltak ott túl sokan, csupán egy-két ember lézengettkörülöttük.

De az ikrek nem igazán foglalkoztak az őket körülvevőszemélyekkel. Még a mellettük elhaladó, csodálkozó felszolgálóval sem törődtek.

Az a finom kávéillat, ami az apró cukros sütemények gőzévelszokott keveredni, mindig odacsalogatta az arrafelé sétálókat, és ez alól a Kaulitzfiúk sem voltak kivételek soha.

- Ez most igazán jól esett… - sóhajtott fel Bill, miközbenmegtörölte a száját.

Az a csodálkozó felszolgáló megint körülöttük lófrált, ámezúttal még nagyobb szemeket meresztett az ikrekre. Nekik viszont az ilyenfajtatekintet már elég régen nem jelentett semmit. Most sem foglalkoztak vele, deBill ettől függetlenül kihasználta a helyzetet, hogy nem kell felkelnie, ígymegszólította a férfit.

- Elnézést!

A pincér riadtan nézett vissza rá.

- I… igen? Miben segíthetek u… uraim? – Láthatóan teljesenzavarba esett.

Tom pedig gonoszan ki is használta a helyzetet.

- Először is, mondjuk, arra válaszoljon, miért bámul minketennyire? – nevetett.

A felszolgáló erre nem nagyon tudott reagálni, csak dadognikezdett. De Bill kimentette a helyzetből, miközben ránézett bátyjára, ésmosolyogva csóválta a fejét.

- Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy kaphatnánk-e mégebből a fantasztikus tejeskávéból? – mosolygott kedvesen.

- Persze! – Azzal már hátat is fordított.

Az ikrek összemosolyogtak, majd folytatták a számukrahétköznapi társalgást. Megbeszélték, mikor kellene legközelebb próbálni, éshogy mikor kezdjék el felvenni az új dalokat, mert már elég régóta tart aszünetelés…

Ekkor váratlanul az ablaküveg másik oldalán egy fiatal lányjelent meg, és csillogó szemekkel fürkészte az ikreket. Ők pedig csakvisszamosolyogtak rá; azt hitték ennyivel el tudják intézni a dolgot. Detévedtek, mert a következő pillanatban a lány szinte berobbant a kávézóajtaján. Elszántan lépdelt egyre közelebb a fiúkhoz.

- Nem hiszem el! – lelkendezett a lány. – Tényleg ti vagytokazok?!

- Attól függ, kikre gondolsz – válaszolt Tom azonnal.

De a lány nem érzékelte az iróniát.

- Egy aláírást kérhetek?! – Szinte sikítva beszélt hozzájuk.

- Persze.

A lány erre a táskájába nyúlt, majd hosszas matatás utánmegtalálta, amit keresett. Egy fényképet vett elő belőle, amin Bill és Tomfélreérthetetlen pozícióban voltak; gyengéden csókolták egymást rajta. Aleányzó remegve tartotta a tollat, és várta az aláírást.

Tom pár pillanatig kifejezéstelen arccal figyelte a képet,végül pedig látva a kislány kétségbeesett tekintetét, érte nyúlt, és anélkülírta alá a képet, hogy arcán bármilyen érzelmek tükröződtek volna. Eztánodanyújtotta a testvérének is.

Bill azonnal érte nyúlt, majd mikor felfogta, hogy mit lát aképen, hatalmas, gondterhelt sóhajjal írta alá végül ő is.

A lány hatalmas üdvrivalgásban tört ki.

- Köszönöm! Köszönöm! Annyira, de annyira cukik vagytok!

- Igen, persze…

- Szívesen – mosolygott Bill.

Tom már fordult is vissza testvéréhez, de a lánynak mégmindig nem állt szándékában elmenni.

- Egy… egy kép! Csinálhatok rólatok egy képet, amin… amincsókolóztok? – És közben lelkesen vette is elő a saját kis rózsaszínfényképezőgépét.

De Tom nagyon lelombozta a lányt.

- Na, azt azért már nem – jelentette ki higgadtan,mindenféle indulat nélkül.

Bill pedig csak bólintott.

A lány egy pillanatra lehajtotta a fejét, de aztán ismét azikrekre nézett.

- Mindegy, azért nagyon köszönöm! – elindult kifelé akávézóból, de közben még beszélt rajongása tárgyaihoz. – Köszönöm!Nagyon-nagyon cukik vagytok! Nagyon cukik vagytok! – És ezt addig ismételgette,amíg ki nem ért a helységből.

Az ikrek sokáig nem szóltak egymáshoz, de pár perc múlvaösszenéztek, és egymásra mosolyogtak. Bill bátyja vállára tette a kezét, ésegészen közel hajolt hozzá.

- Látod, Tom? Mondtam én, hogy nem lesz semmi baj, hakiderül…

szerző: Neserly Molly

Minden kedves emberkétől várom a kommenteket ^.^ Ééés ne feledjétek, a következő egyperces pénteken jön! :D

Egyperces: Bizonytalanság...

2011-09-09T18:50:00.000+02:00

Sziasztok! Péntek van, és ahogy ígértem, itt van az új bejegyzés ^.^ Szóval ez egy kis ízelítő xD Ez a legelső egyperces amit írtam, hát... várom a véleményeket :)

Bizonytalanság...

- Tom, biztos, hogy ezt akarjuk…?

- Bízz bennem, Bill!

- De… ez biztonságos?

- Teljesen.

- Én félek!

- Megértem.

- Nekem… semmi tapasztalatom sincs ilyen téren.

- Tudom. De annál jobb. Először a legizgalmasabb!

- Igazán?

- Igen. És tudod, milyen jó érzés, mikor valakinek temutatod meg a dolgokat?

- Igazából nem…

- Nagyon király. Georggal is én csináltam először.

- Tudom, képeket is mutattál.

- És ő is nagyon félt. És mondjuk az is igaz, hogy őt ishátba kellett taszítanom, hogy haladhassunk, de…

- Valóban?!

- Igen, de aztán hálás volt érte!

- Most megnyugodtam…

- Na, jó, ne húzzuk az időt!

- Tom, én ezt nem akarom! Félek! Inkább hagyjuk az egészet!

- Bill, ne csináld ezt! Már teljesen beleéltem magam!

- Akkor csináld valaki mással! Nélkülem!

- Nélküled?! Már annyi mindenkivel csináltam, nehogy márpont az öcsikémmel ne próbáljam ki!

- Sajnálom, nekem ez nem megy…

- De menni fog! És ha már idáig elmentünk… itt nemhátrálhatsz meg!

- Hát jó…

- Felkészültél?

- Igen…

- Ne feledd, időben rántsd meg! Rögtön utánad megyek én is!– Azzal kilökte testvérét a repülőgépből.

szerző: Neserly Molly

Hehh, várom a kommenteket mindenkitől ^^

Üdvözöllek az ÚJ blogomon! :)

2011-09-06T07:10:00.002+02:00

Szia! :)
Mint ahogy te is észrevehetted, a blogom ide költözött, és most ennek az okát szeretném kicsit jobban kifejteni. :)

Már elég régóta fontolgattam, hogy átjövök a blogspotra,több dolog miatt is. Például, hogy már nagyon-nagyon unom a CSS fájlokkal valókínlódást, hogy minden egyes kép beszúrásával egy fél életen keresztül kellszenvednem, és persze az a sok SÜNetelés… Míg a blog.hu-n egy kép berakásabeletelt vagy fél órába, a blogspoton egy új háttérkép feltöltése 2 percbe semkerül. Szó mi szó, a blogspot sokkal felhasználóbarátabb, és sokkal többa lehetőség itt ^^

Nem mondom, hogy nem hiányzik a régi blogom, és hogy nem bánt, hogy az asok-sok kedves komikám elveszik ezzel, (például nem hiszem, hogy valaha isfogok több komit kapni egy bejegyzéshez is, mint régen, a Resignation c.történethez) de remélem, hogy végül megéri a költözés.

És mivel sok kommentem "elveszett", szeretném azt kérni, hogy haesetleg arra vetemednél, hogy régebbi történeteket olvasol az oldalon, légyszi,írj hozzá komit! *.*

Ééééés a komikkal kapcsolatban pozitívum, hogy itt nem kell bejelentkezni sem akommentezéshez. :)

Jut eszembe. Hogy miért pont szeptember 6.-án vált a dolog"hivatalossá"? Azért, mert ma 2 éves az előző blogom <3 EvaKaulitz, köszönöm a tanácsod, sokkal jobb érzés így bezárni a másik blogomat<3 (www.thsszivthslelek.blog.huR.I.P.)

Van pár újítás is. Elhatároztam, hogy ezentúl minden héten lesz friss bejegyzés:) Végiggondoltam az összes napot, és rájöttem, hogy a péntek volna alegalkalmasabb; mindenkinek az a kedvenc napja :D Később persze rájöttem, hogyvalószínűleg Ayumi sem véletlenül választotta azt a napot :P
Szóval a lényeg: mostantól minden pénteken friss!!
Tudom, hogy ez nem nagy szó, mert másoknál sokkal sűrűbben van újdonság, denálam… emlékezhettek, volt, hogy 2-3 hónap is eltelt két bejegyzés között. :/De most már hetente lesz! :)

A tervem a következő: A legközelebbi bejegyzésekben egyperceseket fogok feltenni,utána pedig jöhet a Jégbe Zárva 3. része, amiben természetesen minden ki fog derülni ^^

Mint ahogy láthatod is, igyekeztem hasonló dizit csinálni, mint az előzőblogomon is volt. Próbáltam az oldal régi hangulatát visszaadni; nem tudom ezmennyire sikerült :S Ja, és a számlálót és a chatet is a régi blogomról hoztamát ^^ És még a chat-ről annyit, hogy beraktam pár új hangulatjelet!:D

Szeretnélek megkérni, hogy ha már cseréltünk linket, akkor légyszi, írdát az URL-címemet! ^^ És természetesen, ha még nem cseréltünk, akkorpedig épp itt az ideje! :P

A történeteket pedig „kategorizálva” tettem fel :) (persze ez is hogyan voltlehetséges? Blogspot! <3)
Természetesen ide is feltettem az összes eddigi történetet, amik az előzőblogomon is fent voltak, és hát… egy-két írásomat visszaolvasva… hát eléggéelszörnyülködtem xD Nagyon sok régi történetem tartalmaz már számomra is könnyen észrevehető helyesírási és központozási hibákat, átírni megy egyszerűen nem volt erőm. Legszívesebben hagytam volna pár régit a francba, de…egyszerűen nem volt szívem.

És most még valamit megtennék…
Happy Birthday Kaulitz Twins! <3
És boldog szülinapot a blogomnak is, ami a mai nappal megérte a 2 évet… Nagyonremélem, hogy legalább ugyanennyit meg fog érni ez a blogom is :)

Kezdésnek jól esne egy-két komment ehhez a bejegyzéshez; mindenkitől, akielolvasta, hogy tudjam, nem hiába szórakoztam annyit az új bloggal ^^
Még egyszer köszönöm, hogy benéztél ^^

Neserly Molly

Jégbe Zárva II. (5. fejezet, és egyben az utolsó)

2011-08-04T19:17:00.000+02:00

Éljeeeen! Elérkeztünk az utolsó részhez ismét, ami csak egyet jelent: A következő bejegyzések aktuálisak lesznek, és nem kell zárójelben odaírnom, hogy mikor íródott valójában. Tehát mostantól a "jelen" bejegyzései következnek. :)

Jégbe Zárva II. (5. fejezet)
(2011.07.28.)

Fuldokolva ült fel pár perc múlva. A szíve még mindig a torkában dobogott. Fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen. Hiányzott neki Tom. Rettentően. Meg kell őt találnia.

És a tünet… Mikor fog a következő tünet jelentkezni?

A következő, ami valószínűleg az utolsó is lesz egyben. És ha jön, akkor senki sem tud majd rajta segíteni. De úgy gondolta, hogy ha Tom nélkül kell élnie ezek után… talán nem is baj.

Nem! Tom él és virul valahol, csak még azt nem tudja, hol. De meg fogja találni.

Mintha valami ellenállhatatlan erő kiszipolyozta volna a lelkét. Mintha a világ valami elviselhetetlenül kegyetlen játékot játszott volna vele.

Nehézkesen kelt fel.

- Ezt anyáéknak látniuk kell! – A tévéhez szaladt, amint felfogta, hogy végre itt egy bizonyíték, hogy nem őrült meg.

De ez a tévé akkor már egyáltalán nem emlékeztetett tévére.

Riadtan nézett a kettérepedt video lejátszóra. Mit is várhatott… hiszen a villám egyenesen belecsapott!

Keserűen sóhajtott fel…

De a kazetta az igazi kincs… Az utolsó reménysugár… Majd szépen Simone orra alá dörgöli, vajon mit lépne rá? Kapkodva vette ki a lejátszóból, de rögtön elment minden életkedve, mikor meglátta, hogy a kazetta több darabban van, és alig tartja össze valami.

Kétségbeesetten, remegő kezekkel próbálta összerakni, de ahogy próbálkozott, a végére már az agyonégett videoszalag sem tartotta össze… Az egész darabokra esett.

Tehetetlenül felzokogott.

A kazettát magához szorította, és úgy sietett le a létrán. Nem tudta hova akar menni, csak el, oda, ahol Tom van.

Gyorsan a házba sietett.

- Bill, minden rendben? – kérdezte Simone – Hogy nézel ki? És mi az ott nálad?

A fiú valóban érdekes látványt nyújtott. Kormos volt, vizes, arcán karcolások, és alig kapott levegőt. Mindene remegett. Fel volt dúlva.

- Ezen Tom is rajta van!

Simone elvette a kazettát Billtől, és döbbenten kezdte el tanulmányozni.

- Mi ez? Hol találtad? Nekünk nincs is videónk!

- Hol van Tom?! – Mintha édesanyja előbbi mondatait fel sem fogta volna.

- Bill, értsd már meg, hogy nem ismerek semmiféle Tomot! Mi ez az őrültség?! Nagyon kezdesz megijeszteni!

De Bill nem válaszolt. Gondolkozás nélkül rohant a fürdőszobába, majd gondosan bezárta maga után az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. Úgy érezte, most szüksége van pár perc egyedüllétre, egy kis gondolkozási időre.

Belenézett a tükörbe, de egyáltalán nem tetszett neki a látvány. Kócos volt és piszkos, a sminkje pedig teljesen el volt kenődve. Remegve nyitotta meg a vízcsapot. Nem tudta, mitévő legyen, de bízott benne, hogy egy kis hidegvíz segítene neki gondolkozni. Megmosta az arcát. Perceken keresztül dörzsölte a szemeit, majd ismét a tükörbe pillantott.

Szíve kihagyott egy ütemet, ahogy egy alakot látott maga mögött megjelenni a tükörben. Erre nem számított. Tomot látta!

Hangosan felsikoltott.

Rémülten nézett hátra, de természetesen nem látott ott senkit. Mikor visszafordult, a rasztás fiú még közelebb volt, Bill szívverése pedig egyre gyorsabb lett. Elállt a lélegzete, ahogy tátott szájjal bámult a tükörbe. Látta, amint Tom egészen közel lép hozzá, miközben a saját tükörképe teljesen eltűnik.

- Tom… - suttogta rémülten.

Félt, fogalma sem volt, hogy mi történik vele, de ugyanakkor hatalmas szeretet, és féltés töltötte meg a lelkét. Boldog volt, hogy végre láthatja a testvérét, még akkor is, ha ilyen bizarr helyzetben. Úgy érzete, talán tényleg kezd megbolondulni, de már ez sem érdekelte.

A rasztás kétségbeesetten ment egyre közelebb hozzá, és beszélni kezdett, de Bill nem hallott semmit.

- Nem értelek! – kiáltotta elkeseredetten.

Tom tehetetlenül topogni kezdett. Még egyszer, sokkal lassabban elismételte a mondandóját, de Bill még mindig nem értett semmit…

- Tom, gyere ki onnan, kérlek! – sírta reményvesztetten.

Ekkor odakint egy hatalmasat dörgött az ég, és az áram egy pillanatra elment. Koromsötétség telepedett a fürdőszobára. Bill pedig csak még rémültebb lett.

- Tom! – kiáltott fel hangosan.

A fiú tehetetlenül állt a fürdőszoba közepén, a szíve őrült tempóban vert. Még mindig sötét volt, ő pedig meg sem mert mozdulni.

- Bill, minden rendben?! – kérdezte Simone odakintről, halálra rémülten.

Nyilvánvalóan meghallotta fia kiáltásait, és az, hogy Bill nem reagált aggódó szavaira semmit, csak jobban megrémisztette.

Billnek szinte ideje sem volt felfogni, hogy édesanyja már dörömböl a fürdőszoba ajtaján, mert a következő pillanatban ismét működött a villany, Tom pedig az üveghez hajolt teljesen, miközben csillogó szemekkel kezdett a párás üveg másik oldalára írni valamit. Bill izgatottan követte testvére minden mozdulatát.

”!neyleh ttokosz a knuzzoklálaT„

A fiú kikerekedett szemekkel olvasta át a feliratot újra és újra, de megint csak egyre jobban megbizonyosodott arról, hogy tényleg kezd megőrülni, mert az írásnak semmi értelmét nem látta.

Természetesen Tom is észrevette testvére tehetetlenségét, így mutogatni kezdett. Az ujjával köröket próbált leírni, amiket Bill már végképp nem értett. Pár másodpercen belül Tom már egész testével forgott, Bill pedig keserűen elnevette magát.

- Hát tényleg megőrültem…? – suttogta.

De aztán Tom elégedett tekintettel nézett vissza Billre, és mosolyogva rajzolt a felirat alá egy visszafele mutató nyilat.

Bill először ezt sem értette, de aztán a következő villámcsapással egy időben hírtelen összeállt a kép. Nem is értette, eddig hogy nem fogta fel.

„A tükör másik oldalán írta… ellentétes irányban…”

Visszafele kezdte el tanulmányozni az írást.

- Találkozzunk a szokott helyen… - Hangosan olvasta fel.

A szíve nagyot dobbant, és sokkal izgatottabb lett, mint eddig bármikor a nap folyamán. Vagy egész életében. Hatalmas szemeket meresztett a tükörre, miközben látta, amint ikre a tenyerét az üveghez tapasztja, aztán döbbenten tudatosult benne, hogy testvére arca deresedni kezd. Billt kilelte a hideg, ahogy tehetetlenül figyelte, hogy bátyja szépen lassan kezd megfagyni.

- Tom! Milyen szokott helyen?! – üvöltött, de Tom erre már nem tudott mit reagálni.

Megdermedve nézett Billel farkasszemet, ki kezét az üvegre tapasztva, eredménytelenül próbálta letakarítani a tükör másik oldalán terebélyesedő jégvirágokat. De aztán hírtelen, megint csak villámcsapásszerűen, beugrott neki egy kép.

- A játszótér!

Magát vissza nem fogva, hatalmas indulattal tépte ki a fürdőszoba ajtaját, nem foglalkozott a külvilággal, és nem foglalkozott édesanyja kétségbeesett arcával sem, mikor nekiütközött. Nagy lendülettel, és határozott léptekkel viharzott ki a lakásból, a kérdezősködő, aggódó Simone-t és Gordon-t pedig szó nélkül otthagyta.

Már estefelé járt az idő, kezdett sötétedni, a vihar pedig azóta sem csillapult, csak még jobban rázendített. De Billt ez nem állította meg. Nem vitt esernyőt, nem vitt kabátot sem. Úgy érezte, most végre visszakaphatja azt a személyt, akit elszakítottak tőle. Sőt… tudta.

A szíve minduntalan ki akart ugrani a helyéről, ahogy rohant át a viharon, közben pedig végig testvére nevét kiabálta.

Végtelennek tűnő ideig loholt a kihalt utcákon, még soha nem érezte ilyen távolinak azt a kis játszóteret. Mintha egyre távolabbnak tűnt volna…

De nem adta fel.

Végül a park szélénél megállt. Ekkor már csak egy kicsit hiányzott, hogy elérje a játszóteret is. De úgy érzete, nem bírja tovább. Alig kapott levegőt, és a lábai sem akartak neki engedelmeskedni. Megkapaszkodott a térdeiben, majd szinte azonnal felegyenesedett. Úgy érezte, menten összeesik, és pánikba esett. Sejtette, mi fog következni; már nem egyszer tapasztalt hasonló előjeleket.

- Ne! Még ne!

Kétségbe esetten nézett körül, összeszűkült szemekkel fürkészte a környezetét, de az eső hatalmas, sűrű cseppekben zuhogott, mindent és mindenkit elszakítva egymástól…

De Bill még mindig nem adta fel.

Elszántan, botladozó léptekkel ment bentebb a játszótér felé, minden erejét beleadva.

Hamarosan meglátta a hintákat, amikben mindig együtt ültek.

Végül pedig meglátta, amint egy alak kiszáll az egyikből.

A boldogság, és a szeretet hatalmas erővel áramlott végig a testén, ezzel végleg kiűzve belőle az összes félelmet.

- Tom… TOM! – Rohanni kezdett a hinta felé.

De mégis, nagyon lassan haladt.

Az alak szinte azonnal felé fordult, és hasonlóképpen ő is rohanni kezdett Bill felé.

- Bill!!!

Minden erejüket beleadva rohantak egymáshoz, de még mindig túl messze voltak.

- Tom, annyira szeretlek! – kiáltotta a feketehajú.

- Én is, Bill!

A könnyek megállás nélkül folytak mindkettőjük arcán.

Már körül-belül csak öt méterre lehettek egymástól, mikor észrevették, hogy a talaj elkezd kettérepedni közöttük. Villámsebességgel terebélyesedett a rés, miközben az ikrek, a földdel együtt, ellentétes irányba kezdtek el egymástól távolodni.

Bill rémülten, hitetlenkedve fürkészte az újabb lehetetlen akadályt. Pár pillanatig erőt vett rajta az érzés, hogy talán soha többet nem érintheti a számára legfontosabb személyt, de most sem adta fel.

Minden erejét és elszántságát beleadva ugrotta át az addigra már több méteresre nőtt szakadékot, és tovább rohant Tom felé.

Nem értette, mi történik körülötte, hogy mi miért történik, de nem is érdekelte. Tomon kívül nem érdekelte semmi.

Csak pár centiméter hiányzott már. Egyszerre nyújtották ki a karjukat egymás fel, hogy minél hamarabb a másikhoz érhessenek. Tudták, hogy minden egyes pillanat számít.

Ahogy végül a két test egymásba borult, a világ körülöttük egy csapásra megszűnt létezni, megsemmisült, és az addigra már óriásra nőtt repedés magába nyelt mindent.

vége.

szerző: Neserly Molly

Bloghus Kommentek *-*

alisa 2011.07.28. 00:32:12

Molly...Hogy merted azt mondani h szar?! Esküszöm mégegyszer ilyet mondasz megölöm magam!Ez fantasztikus!!!Jajj istenem de nagy sok...Mien szép.Jajj istenem jajj nekem.Olyan szépen megirtad esküszöm h bekönyezet a szemem.
Most nem nem is tudom kifejezni magamat elérzékenyültem...
Remélem hamar hozod azt a történetet és h mielöbb folytattod ezt mert állati kiváncsi vagyok!
Nagyon jó lett.Fantasztikusan csodálatos!!!
Siess a kövivel Pusy

Eva Kaulitz 2011.07.28. 01:06:27

Úristen Molly!
Hihetetlenül vártam már a folytatást és nem is tudod, hogy a legeslegjobbkor raktad fel. Szükségem volt most erre, nagyon!
Ez egyszerűen elképesztő lett! *.*
A mérhetetlen és elválaszthatatlan szeretet, szerelem mennyire is erős. Fantasztikusan kifejeztél minden egyes mozzanatot és érzelmet. Magam előtt láttam a kétségbe esett Billt, ahogy képtelen felfogni a maga körül zajló világot és egyre csak arra próbál összpontosítani, hogy megtalálva minden kis millióra darabra hullott puzzle darabkát, rakja össze a megvilágosodást jelentő képet, aztán olyan gyorsan, ahogyan csak tud rohan élete legfontosabb személyéhez, nem törődve senkivel és semmivel. Amúgy képes bármit megtenni érte!
Iszonyatosan jól fejezted be, sok sok kis kérdőjelet hagyva a fejünkben. Ahogy Bill és Tom különös módon egymásra találtál. Azt hiszem fogsz még nekünk sok meglepetést okozni, megannyi bonyodalommal és számtalan élménnyel.
Épp úgy, ahogy az előző részek, ez is teljesen elbűvölt és magával ragadott. Egyszerűen fantasztikus vagy és az is, ahogyan és amit írsz.
Hatalmas köszönettel tartozom neked, mert rengeted erőt merítek az írásaidból és most sem volt másképp.
Remélem, hogy hamarosan jön az 5. rész, de nagyon várom már az egyperceseket is :)

Eva Kaulitz 2011.07.28. 01:07:35

vagyis |||. XD
Látod, ennyire elvarázsolt :P

Neserly Molly · 2011.07.28. 01:33:59

olyan aranyosaak vagytok ^.^
Alisa, azért mondtam hogy szar, mert úgy gondoltam XD De örülök, hogy neked tetszik, és nagyon nem örülnék neki, ha megölnéd magad :'( Kivel maradnék fent a fészen hajnali 6-ig??? :P
És igyekszem a következő részekkel :)
Eeeva, olyan aranyos vagy *.* Örülök, hogy tetszett a rész ^.^ Hát igen, Bill eléggé el volt veszve, de majd még ez is változik :P És igen, Bill tényleg megtenne Tomért bármit ^.^ Örülök, hogy ez a véleményed *.* Hamarosan felkerül az az egy-két egyperces is, de ennek a folytatását sem tervezem túlzottan halogatni :)
köszönöm a komikat *.*

xxslashxx 2011.07.29. 08:43:14

Eszméletlen jó lett! Csak gratulálni tudok és várom a folytatást meg ha másik törit raksz fel azt is persze.

Witor 2011.07.29. 23:04:19

Nagyon jó!
Ahogy fokozódik a feszültség szegény Bill körül, az mesteri! A végén pedig... ahogy darabokra szakad a világ... komolyan mondom, magam előtt láttam a jelenetet!
Nem tudom, ez után mi fog következni, de még csak ötletem sincs! Annyi bizonyos, hogy durva dolgoknak nézünk elébe...
Egy szó mint száz, gratula! (Nem a vérszívó)

Neserly Molly · 2011.07.30. 00:10:21

Slash, Witor, köszönöm a kommenteket ^.^ Örülök, hogy tetszett :))

Ayumi26 · 2011.08.20. 00:53:30

Húúúú, hát itt meg mi történt? o.O Az jó, hogy én most ennyire nagyon össze vagyok zavarodva? Gondolom, pont ezt akartad, úgyhogy igen. :P És... mégis mi van a világgal? Miért van minden az én cicabogaraim ellen? :( De... Végre itt volt Tooooom!!! ^.^ És komolyan mondom, ahogy ott a tükörbe írogatott, a Tükrök című horrorfilm jutott eszembe, szóval az a rész nekem egy kissé ijesztőre sikerült. Egyben zseniálisra. ^.^ És... Mi a jó élet van Simone-nal és Gordonnal? >.< Vagy... ugye, Bill buksijával minden rendben van? Igen, hiszen Tom él! Tomnak élnie kell!! Muszáj!!!
Na jó, nyugodozom lefelé. xD Szóval, ez a történet még mindig ugyanolyan nagyszerű, mint mikor az előző részhez írtam a kommentet vagy az az előttihez. ^.^ És most az egyszer kivételesen higgy nekem, légyszi, tudod, hogy nagyon utálom, mikor valakit csak hízelgésből dicsérnek, és én egyszerűen képtelen vagyok olyat tenni. >.< Legalábbis, ha azt szeretném, hogy a gyomrom őrizze meg a nyugalmi állapotát, akkor nem teszek olyat. xD
Na, de nem szövegelek tovább, mert kezd elegem lenni magamból. xD Nagyszerű ez a történet eddig, remélem, hamar folytatni fogod. ^.^

Neserly Molly · 2011.08.20. 01:06:26

Ayumii *.* Úgy örülök a kommentednek ^.^
Hát igen, nagyjából ez volt a célom :P
Hogy mi van a világgal, majd az is kiderül hamarosan :P
Egyébként nekem is az a film jutott eszembe, az a film volt az ötletadó ^.^
Gordon és Simone... majd az is kiderül :P Hogy Bill még észnél van-e... kérdéses egyelőre xD
És igen, tudom, hogy mennyire nem szereted az olyanfajta kommenteket, és éppen ezért nagyon jól esnek a szavaid ^^
Nagyon örülök, hogy tetszett, és a folytatás is hamarosan jön, már amennyire tőlem telik ^.^

IvvyHuGii 2011.09.04. 17:43:27

Szia!
Én még új vagyok ezen a blogon és még nem kommentáltam, de végig olvastam ezeket a történeteket és minden elismerésem ;)
Fantasztikus történet, rettenetesen izgalmas, annyira le tud kötni :D Teljesen odáig vagyok :)
Tényleg remek volt és várom a további írásokat, mert nagyonnagyon öröm olvasni :)

Neserly Molly · 2011.09.06. 18:32:32

Szia IvvyHuGii :)
Nagyon nagyon örülök, hogy tetszik *-* És köszönöm a kommentedet! ^^
A blogom a mai nappal elköltözött: www.thsszivthslelek.blogspot.com
Bár gondolom már láttad az új címet :') Mindegy, azért leírtam>.<
Még egyszer köszönöm szépen a kommentedet! ^^

Jégbe Zárva II. (4. fejezet)

2011-08-04T19:14:00.000+02:00

Jégbe Zárva II. (4. fejezet)
(2011.06.28.)

Óráknak tűnő percekig nyelte a könnyeit az ágyán. Hogy miért, maga sem tudta. Egyre nőtt benne az érzés, hogy valami hiányzik neki. Valami nincs rendjén. Vannak dolgok, amikre egészen máshogy emlékszik, mint ahogy a többiek állítják. Ez nem normális… Az a srác… az a rasztás srác… Az nem ő volt, nem, ki van zárva! Meg kell tudnia minél előbb, különben beleőrül… Vagy már bele is őrült? Elvette a képet az asztalról, és ismét tanulmányozni kezdte. Egyre ismerősebb lett neki a vidám arc. Emlékeztette arra az arcra, amit a tükörben szokott látni, de volt pár vonás, ami nagyon eltért mégis. Nem ő van a képen.

- Ki vagy te…? – suttogta maga elé.

Hírtelen, mintha megvilágosodott volna, egy szó kezdett dörömbölni a fejében. Ugyanaz, amit a ruhakölteménynél is olvasott, és amit édesanyja is említett neki.

- Tom…?

Egyre biztosabb lett benne, hogy a képen látható személyt hívják Tomnak. Behunyta a szemeit, és miközben az ismeretlen, mégis ismerős arc lebegett előtte, azon törte a fejét, hogy honnan ismerős neki ez a név. Mert nagyon ismerős, és furcsa érzéseket kelt benne. Próbált emlékezni, sokáig nem sok sikerrel. De aztán, áramütésszerűen egy jelenet jutott eszébe. Az utcán lévő kisebb játszóteret látta.

Két teljesen egyforma, ugyanolyan ruhájú kisfiú hintázott. Az egyikőjük megszólította a másikat.

- Béna vagy, Bill! Soha nem érheted utol a nagy Tomot, alig mozog a hintád! – nevetett gonoszan. Vagyis inkább játékosan, de a másik kisgyermek lelkének mégis inkább sértőnek számított.

- Hagyjál békén! – mondta, akár egy kislány.

Erőszakosan kezdte el lökni maga alatt a hintát, hogy bebizonyítsa, igenis van olyan ügyes, mint a másik fiú. Ám sajnos a hinta nem úgy reagált, ahogy a kisfiú számított rá. Jobbra-balra himbálódzott, de előre hátra huzamosabb ideig sehogy sem akart lengedezni. Kiesett a hintából. Félénken tekintett fel társára, talán azt gondolta, hogy most aztán nagyon ki lesz nevetve, de nem így történt. A másik fiú is kiugrott a hintából.

- Ülj vissza a hintába, majd én löklek! – mosolygott kedvesen.

- Nem kell! – makacskodott a másik.

- Gyere már, na!

- Nem!

De ekkor egy harmadik személy is besétált a képbe: Simone. Őt azonnal beazonosította.

- Fiúk! Bill, Tom! Nyomás haza, kész a vacsora!

Aztán elhomályosodott minden.

Meredten bámult maga elé.

- A testvérem… az ikertestvérem… - Perceken keresztül csak ezt a két szót ismételgette kifejezéstelen arccal.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy eljutott a tudatáig, hogy valóban nem bolondult meg. De aztán rájött arra is, hogy akkor, minden bizonnyal a szülei titkolnak előle valamit… Viszont ennek mi értelme lenne?! Ismételten gyomoridege lett. A képet az ágyra dobta, majd felkelt a székről.

Simone és Gordon kétségbeesetten néztek rá, ahogy leért. Éppen teregették a vizes ruhákat.

- Megnyugodtál, Bill? – A hangjából érezni lehetett, hogy aggódik.

- Meg – morogta, majd ismét a padlásra indult.

Közben a levegő érezhetően lehűlt, a feltámadó hűvös szél néhány kóbor esőcseppet vágott az arcába.

Elszántan lépkedett fel a létrán; ezúttal azzal sem foglalkozott, hogy a körme alá minduntalan koszdarabkák, és szálkák férkőznek. A tériszonyával sem törődött; nem érdekelte semmi, csak hogy még több dolgot találjon, amik még több emléket idézhetnek fel benne. Meg akarta tudni, hogy ki ez a Tom, és hogy mi történt vele. Hogy a szülei miért titkolnak előle dolgokat. Vagy lehet, hogy ők sem emlékeznek rá?

Hiába próbálta magát nyugtatgatni, a feszültség nőttön-nőtt benne. Nagy levegőt vett, és tovább folytatta a keresgélést a poros, pókhálós limlomok között, miközben próbált egyre bentebb túródni. Pár perccel később az egyik nagyobb doboz mögött egy asztalt talált, rajta egy poros tévével, egy video lejátszóval, és az asztal mellett egy kisebb dobozzal. Ahogy közelebb lépett, észrevett még egy kartondobozt, ami mintha strapabíróbbnak tűnt volna. Mintha… csak arra várt volna, hogy ő rátelepedjen, és elkezdje nézni a műsort. „De milyen műsort? Hol vannak a kazetták?”

Ekkor hatalmas dörrenéssel és esőcseppek kopogásával megérkezett a vihar. Egy pillanatra felnézett a tetőre, majd visszafordult.

Hirtelen ötlettől vezérelve, egy gyors mozdulattal a padlóra borította az asztal mellett lévő dobozt. Egy régi összefirkált füzet, és egy törött ceruza társaságával egy fénykép és egy videokazetta hullott a padlóra. Diadalittas mosollyal nyúlt a kazettáért.

Közben a kezével félresöpörte a fényképet. Az a hátára fordult. Egy kisfiút látott rajta, koronával a fején, és abban a szoknyában, amit nem rég talált. A látottak felkeltették a figyelmét, és először mégis a fényképet vette fel; kíváncsian vizsgálta meg a hátulján lévő feliratot: „Billie jelmezbálon” Billnek rögtön beugrott a kis szoknyácska a monogramjával, amit akkor még nem értett.

- Így már minden világos! – nevetett fel.

A fotót félretette, majd újra a kazettáért nyúlt. A címkén csak ennyit látott: „A játszótéren Bill…” A kazetta gerincén lévő papírcsík fel volt pöndörödve, így először csak ennyit tudott kivenni belőle. Nagy körmeivel nehezen tudta kihajtani a címkét, de végül sikerült neki.

A padlás félhomályában nem tudta kivenni a rövid szócskát, de mikor a padlásablakhoz tartotta a kazettát, olvashatóvá vált az címkefelirat folytatása: „… és Tom”

Torka elszorult, és ismét fájdalmas hiányérzet lett úrrá rajta, valaki vagy valami iránt. Valakit elszakítottak tőle... Valakit, kinek hiánya felér egy végtag elvesztésének fájdalmával. Anélkül, hogy észrevette volna, egy könnycsepp gördült végig arcán. A seb, amit e hiány okozott, ismét felszakadt.

Kapkodva, remegő kezekkel rakta a kazettát a lejátszóba, miközben leült az odakészített dobozra.

A képernyőn ugyanaz a játszótér jelent meg, ami pár perccel ezelőtt is eszébe jutott. Ugyanazt a két kisfiút látta, amint a kamerába nevetnek, de ezúttal más ruha volt rajtuk. Aztán édesanyja hangját hallotta: „Most már két hatéves, igazi férfiú gyermekem van!” Boldogan kacagott. A gyorsabb hintában ülő kisgyerek pedig válaszolt. „Férfiú? Esetleg én, nekem már van feleségem is, de Billnek nincs! Neki csak férje lesz! Blööö!” Gúnyolódva kinyújtotta a nyelvét a mellette hintázó kisfiúra, aki szintén csúfolódni kezdett. „Hagyjál békén! Buta vagy!”

- Hmm… milyen sokszor mondtam ezt…

Másodperceken keresztül csak egymást szekálták; ezt Simone sem hagyhatta szó nélkül. „Na de gyerekek! Fejezzétek be! Tommy, édesem, ilyennel ne is viccelj. Tudom, hogy neked már van feleséged, és hidd el, ha nagyok lesztek, Billnek is felesége lesz, nem férje. És majd egyszerre fogtok egybekelni, én meg ott fogok büszkélkedni, hogy milyen rendkívüli fiaim vannak.” – mosolygott. De Tom megint rákezdett. „Neeem, van egy rendkívüli fiad, meg egy rendkívüli lányod!” – Gonoszkodva nevetett. „Nem vagyok lány!” - Kiabált a másik, és elszántan kiugrott a hintából, majd a testvérét is kirángatta, és leteperte a földre. „Most véged van, úgy megöllek, hogy meghalsz!” „Vagy én téged!” „Csak szeretnéd! Amúgy meg nem is lehet még feleséged!” „De igen!” Közben csikizték egymást, és hangosan nevettek. Simone nem nagyon tudott mit csinálni, segítségért kiáltott. „Jörgen, a fiaid nem bírnak magukkal!”

- Akkor még együtt voltak – tűnődött el. – Nem is Gordon az igazi apám!

Váratlanul képszakadás történt a felvételen, és egy egész más helyszín jelent meg. Egy jeges, havas, hegyes tájat látott a képernyőn, és saját magát a jelenlegi külsejével, amint az a bizonyos fiú a képről, szorosan magához öleli a csípőjénél. „Én úgy izgulok!” Hirtelen ellökte magát a másik fiútól, és tapsikolni kezdett. „Olyan jó lesz! Jaj, hol vannak a sílécek?! Úristen! Ugye megvannak?!”

- Életem legszebb hete volt… - sóhajtott, majd tovább figyelte a felvételt. Fel sem tűnt neki, hogy a felvétellel egy időben kezdtek visszatérni az emlékei.

A képen látható Bill össze-vissza kapkodni kezdett. „Nyugi már Bill! Ott van az összes!” Mutatott az ajtó felé egy jelenleg Bill számára ismeretlen alak, kinek vállig érő, barna haja szinte teljesen kilógott a sapkája alól. Bill pedig azonnal odaszaladt, és elvette a léceket. Pár perc elteltével már indulásra kész volt. „Jössz, Tom?” Odalépett a fiú mellé, mire az felé fordult. „Bill, nekem nehogy letérj az útról! Ugye nem fogsz semmi hülyeséget csinálni? Tudod, hogy ha valami történik veled, akkor…” De nem tudta befejezni. „Nyugi, nem csinálok semmi rosszat, követni fogom az utat!” „Remélem is…” Ezzel a mondatával a másik fiút magához húzta, és gyengéden megcsókolta.

- Uram Isten! – sikított fel kezét a szája elé kapva, és azonnal felpattant ülőhelyzetéből. Két könnycsepp gördült le az arcán, miközben egyre jobban úgy érezte, megvilágosodik, majd tovább sokkolta magát a videóval.

Fél percen keresztül csókolták egymást, a kamera pedig rájuk közelített. A barnahajú srác odament, és vállba vágta őket. „Síelni jöttünk, nem pedig egymást nyalni-falni! Azt majd csináljátok otthon, mikor senki sem látja!” Erre pedig a kamera mögül röhögés hallatszott. „Teljesen igazad van Georg! De legalább meg lettek örökítve! Nézzetek ide fiúk!” A rasztás fiú mérgesen, felháborodva nézett a kamerázó szőkeségre. „Gustav, azonnal kapcsold ki! Épp egy gyerekkori videónkra filmezel!” Bill is elég lesújtóan nézett a kamerába. „Juj, bocsi…” Hallatszott még, majd véget ért a felvétel. Ismét a hintázó kisfiúkat látta a képernyőn.

Fuldokolva meredt a képernyőre, elméje eszelősen zakatolt. A képek, és elsősorban annak a csóknak a képe valósággal újraindította a memóriáját. Minden egyes képkockát újra maga előtt látott, és ezzel együtt újra emlékezett is rá. A valóság elmosódott körülötte, és valami egész más volt születőben.

Közben a vihar egyre erősödött, villámok világították be a kis tetőablakot, egyre többször, majd egy a Sors által különösen jól célzott villám egyenesen ebbe a házba, ebbe a villámhárítóba, egyenesen ebbe a padlásba csapott!

A villámhárító megtette, amit tudott, de a hatalmas energiatöbbletet nem tudta maradéktalanul leföldelni, így az a ház megfáradt elektromos vezetékeibe csapott.

Egy szívdobbanásnyi ideig minden megdermedt, s Bill mintha kívülről látta volna magát; a tévé hátulja szikrázott egyet, aztán a képernyő szilánkokra robbant. A fiút az ellenállhatatlan erő felkapta, és a mögötte halmozódó dobozok közé repítette.

Tüdeje elszorult, egyáltalán nem kapott levegőt. Alig érezte a fájdalmat, ami a zuhanással járt, hiszen elméjét egy egész életnyi emlék újra-felbukkanása sokkolta. Újra emlékezett az Ő csókjára, a szája ízére…

Úgy ült fel, mint akit csak az imént menttettek ki a háborgó habok közül, hosszas fuldoklás után. Hatalmas kortyokban nyelte a levegőt, s félő volt, hogy a légzése soha nem áll vissza a normálisra. A szíve minduntalan ki akart szakadni a mellkasából. Megsemmisült. De nem volt több kétsége, nem voltak kételyei. Minden egyes másodpercre emlékezett. Emlékezett Tomra, Georgra, Gustavra, a Tokio Hotelre, a legutóbbi emléke pedig az volt, hogy egy kapszulában van, a keze az üvegre tapad, Tom pedig elkeseredetten áll vele szemben, az üveg másik oldalán, és a kezét az ő kezéhez érinti. Emlékezett a V.K.D.-re is, a Vegetatív Kromoszóma Diszfunkcióra. Hogy is feledhette…

- Hol vagy, Tom?! – sírt fel hangosan, s visszahanyatlott a lomok közé.

Végképp nem értett semmit. Eddigi kérdései csak újabb kérdéseket szültek. Ki ő most? Miért van minden másként?

És miért nem jelentkezett még egy tünet sem?!

folytatása következik.

Bloghus Kommentek *-*

Lea21 2011.06.28. 23:04:04

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :D Juuuuuuj ez eddig a kedvenc! Annyira jó az a rész, mikor fölveszik ahogy csókolóznak, és megszólal Tom: Egy gyerekkori videókazettára filmezel! Hát nem épp 12es karikás :D (nemtudom miért ez a kedvenc részem belőle, ne kérdezd :D)
és vééégre előjött a betegség kételyei! ááá nagyon várom a folytatást! nehogy eddig húzd, hozd hamarabb ;)

alisa 2011.06.28. 23:05:05

Azta!!!De jó lett!Apukám Molly sok....K**va nagy sok!!!
Wow....Ez...WoW!
Nem tudok mit mondani!!!
Hát öhm...WoWxD nem tudok mást monadni most bocs!!!

Eva Kaulitz 2011.06.28. 23:39:17

Úristen Molly!
Nagyon nehéz kifejeznem azt, hogy mit is érzek most pontosan. Ez a rész egészen különleges lett!
Ahogy Bill egyre eltökéltebben kezd keresgélni Tom kilétéről és ahogyan egyre több mindenre kezd emlékezni, előtörnek a régi a emlékek, azt fantasztikus módon tudtad kifejezni és az egész olyan, mintha mi is ott lennénk. Áttudjuk érezni Bill minden érzését és gondolatát.
Kifejezetten tetszik a részben, hogy visszautaltál a síelős részre és, hogy Tom akkor is mennyire aggódott érte. A videokazettás jelenetet tökéletesen eltaláltad. Ahogy szinte elő van készítve a padlás és csak Billre vár, hogy megnézze a felvételt és azt az ominózus eseményt a síelésről és a csókról.
Fantasztikus ahogy villámcsapásként bevillannak neki a dolgok a többiekről, a Tokio Hotelről na és persze a V.K.D-ről. Az utolsó emléke Tomról, mielőtt tényleg teljesen jégbe zárták volna. Nem tudhatja, hogy még oda is követte őt.
Rettentően kíváncsivá tettél, hogy mi történhetett Tommal. Talán megfeledkeztek volna róla vagy valami baj történhetett vele. Na és az anyukájáék vajon miért nem segítenek neki, hiszen egyszer úgy is rájött volna.
Elképesztő milyen fantasztikus részt hoztál nekünk és erre megérte ennyit várnunk. Izgatottan várom a folytatást! :)

Neserly Molly · 2011.06.29. 03:23:46

köszönöm szépen :D Aranyosak vagytok :D
Lea, örülök, hogy tetszik, és hogy ez a kedvenc részed :)))) És megpróbálom most nem húzni ilyen sokáig a folytatást :P
Alisa, örülök, hogy sokkoltalak :D és köszii ^^
Eva, köszönöm ezt a szééép kommentet ^^ :D Örülök, hogy tetszik a rész, és hogy különlegesnek találod és hogy tetszett a visszautalásom :D Hát igen, nem tudhatja, hogy Tom követte, nem tud még Tomról semmit, hogy mi van vele :P A szülei meg... hát majd kiderül :D Köszönöm a komidat, és nagyon örülök, hogy tetszett :D :D
Próbálok sietni :D

Th Angel 2011.06.29. 07:28:48

Atya, Szent Úristen!!!
Az agyam le van sokkolva.
Én majdnem elbőgtem magam.
Ez az érzés valahogy ismerős mikor visszakapod azt aki azelőtt voltál. Az valahogy megnyugtató. Bár szegény Bill esetében épp az ellenkező érzelmi skálát váltja ki. Mondjuk meg is értem. Úgy élni, hogy fél embernek érzed magad szar.
Remélem lemegy Simonhoz és Gordonhoz megmutatja nekik a játszótéres jelenetet és jól kifaggatja őket meg kiabál velük. Meg is érdemelnék. (kis dög vagyok tudom)
De Tommal mi van? Még mindig le van vagyasztva vagy mi a szent szar? Ugye nem halt meg? :'(
Siess kérlek! Már tisztára kész vagyok.

Renee 69 2011.06.29. 10:38:15

Juj! Hűha, még sokk hatása alatt vagyok! eszmnéletlenül jó rész lett Molly! Hűhaaa *.* Nem igazán tudok mit mondani, csak azt, hogy remélem hamar jön a folytatás. :D És mi van már Tommal tényleg? juuuuj folytatást hamar hamar *.*

xxslashxx 2011.06.29. 12:08:02

Hát ez zseniális lett. Meghatódtam, ahogy írtad a gyerekkorukat. Gyönyörű és fúrja az oldalamat a kíváncsiság mi lett Tommal. Tök elvont sztori de imádom! És hamar a kövit!

Neserly Molly · 2011.06.29. 19:43:28

sziasztok!
Angel, örülök, hogy így tetszett :D Igen, jó megoldás lenne, ha levinné a kazettát Simone-hoz, de sajnos ez nem lehetséges, mivel a villám rossz helyre csapott be, így a padláson az összes berendezés tönkre ment, így a kazetta is :S De természetesen Bill ügyes,. valahogy fel kell találnia magát :D Tom meg... hát majd kiderül, hogy vele mi van :P
Renee, kösziiii, sietek a folytatással :D :D
Slash, örülök, hogy meghatódtál :D
köszönöm szépen a kommenteket :))

Ayumi26 · 2011.06.30. 19:09:29

Húúúúúúúúú!!! Hát ez egyszerűen... húúúúú lett!!! *.* (jó, nézd el, most se sikerült több értelmet magamra erőltetnem, mint tegnap éjszaka. xD) Engem ezzel a résszel teljesen lenyűgöztél. Most nagyon szívesen elkezdenék áradozni az írói zsenialitásodról, de mivel tudom, hogy úgysem hinnél nekem, ezért mégis megteszem! (xD) Hát hihetetlen vagy! Számomra ennek a résznek minden egyes kis szava a helyén van, és mindegyik kincset ér, főleg tekintetbe véve azt a cseppet sem rövid időt, míg elhanyagoltál minket, és kínoztál. :P
Na jó, ezt a részét megpróbálom abbahagyni. xD Szóóóóval, a történésekkel kapcsolatban... Nagyon örülök neki, hogy Bill emlékszik mindenre. És... a legfontosabb, hol van Tom? Mi történt vele? És mi történt Billel, hogy elfelejtette? És mi történt a többiekkel, hogy titkolóznak? Vagy nem titkolóznak, hanem ők sem tudnak semmit? És... Na jó, ezt is abbahagyom. xD
Fantasztikus lett ez a rész, és remélem, a folytatást hamarabb hozod, mint ezt. :P

Neserly Molly · 2011.07.01. 00:14:06

Köszii Ayumi :)))
Örülöök, hogy lenyűgöztelek :)Igen, most kicsit sokáig nem írtam... de... nem volt ihlet :S
Hogy Bill miért nem emlékszik, hogy mi történt Tommal, és hogy a többiek miért nem mondanak Billnek semmit... Hát még ki fog derülni :P
És igen, megpróbálom hamarabb hozni a következő részt! :D
még egyszer köszi a kommentet :D

Lágyan puha csókok... (írta: Nolli)

2011-08-04T19:13:00.000+02:00

Ez itt Nolli története, ami nagyon nagyon széép!! *.* Nekem nagyon tetszett ^.^

Lágyan puha csókok (írta: Nolli)
(2011.06.23.)

Bill idegesen fordult át a másik oldalára az ágyában, s fejét belefúrta a fehér párnák közé. Tom megint nem volt otthon, elment magának felszedni egy nőt, akivel aztán eltölt pár pásztorórát egy hotelben, aztán hajnalban hazatámolyog. Bill idegesen belebokszolt egyet az egyik díszpárnába, amit még bátyjától kapott. Egy közös képük volt rajta, amin egymást átölelik. Egy könnycsepp csúszott le Billnek az arcán.

-Nem szabad, nem szabad, nem szabad! –győzködte magát, majd becsukta a szemét, és elaludt.

-Végre már. –sóhajtott fel Tom, mikor végre sikerült kinyitnia a bejárati ajtót, és sikerült belépnie a Billel közös házukba. Halkan, nehogy felébressze Billt, felment az emeletre, lerúgta magáról a cipőjét, aztán halkan benyitott öccsé szobájába. Bill szétterülve feküdt az ágyon, a derekára volt csavarodva a hófehér paplan, a mellbimbójában lévő piercingen pedig megcsillant a holdfény, mivel az énekes elfelejtette elhúzni a sötétítőfüggönyöket, és az ablakokat is nyitva hagyta. Tom látta, hogy öccse teste libabőrös lett, miután egy hidegebb fuvallat söpört végig a szobán. Óvatosan odasétált az ablakhoz, és halkan becsukta.

-Tom? –hallott meg egy hangot a háta mögül, majd amikor hátranézett, látta öccse árnyékát, amint az ágyban ül.

-Csak én vagyok nyugi. –mondta Tom, majd Billhez sétált, és leült mellé az ágyra.

-Most értél haza? –kérdezte a fiatalabbik Kaulitz.

-Igen. –bólintott Tom. –Egy nővel…

-Voltál. Tudom. Gondoltam. –vágott Tom szavába Bill, majd egy mozdulattal magára rántotta a takarót, egészen a feje búbjáig. –Menjél, aludni akarok.

Tomot meghökkentette ez a hirtelen hangulatváltozás, de azért felemelkedett az ágyról, a takarógombóc fölé hajolt, majd miután megsimogatta ott, ahol Bill fejét gondolta, elmotyogott egy jó éjtet, és ki is ment. Miután bement a szobájába, ledobálta magáról a ruhákat, az asztalánál álló székre dobta őket, és bedőlt az ágyába. Sóhajtott egy hatalmasat, aztán a pár perccel ezelőtti jelenetre gondolt.

„Hmm… Bill az ágyban, egy szál alsónadrágban… Az a piercing… Az a kis törékeny teste… Elveszik az ölelésemben akárhányszor megölelem… És a fenébe is az a nyelv piercingje milyen jó lehet… Meg azok a hosszú ujjai… a francba is Tom nyugodj le!”

Szólalt meg egy hang a fejében, majd kilépett az erkélyre, és elszívott egy szál cigit, hogy lenyugtassa felkorbácsolt vágyait.

„Hiszen mégsem ronthatok be hozzá, hogy figyelj Bill, szeretlek, és most azonnal szeretkezni akarok veled! Ez abszurd! Az ikertestvéremről fantáziálok a francba is! Hogy juthat egyáltalán ilyen eszembe? Különben is, vajon mit is várok, mit szólna hozzá? Hogy „Oké Tom, gyere csak” Ez hülyeség! Most feküdtem le alig egy órája azzal a nővel, mégis vágyok a szexre! És nem egy nővel! Nem! Nekem Bill kell! „

Idegesen elnyomta a csikket a hamutálban, azután visszament a szobájába, befeküdt az ágyába, majd az oldalára fordult, és elaludt.

-Tom, Tom kelj fel! –ébresztgette Bill a bátyját reggel.

-Mivan már? –kérdezte Tom, és felült az ágyban. Tekintete végigsiklott öccse meztelen testén, amit csak egy hanyagul felvett törülköző takart el. Kis vízcseppek gyöngyözöttek a felsőtestén, a hajából csöpögött a víz.

-Beszélnünk kell! –mondta Bill, és Tom ebben mélységesen egyetértett vele. „De hogy a fenébe mondjam el neki?”

-Miről?

-Kettőnkről! –vágta rá Bill, és mikor összetalálkozott Tommal a tekintete, megbabonázva nézett az ugyanolyan barna íriszbe, mint az övé.

-Hagyd már abba! –kiáltott fel Tom. –Ne nézz így rám!

-Hogy?

-Úgy nézel, mint aki épp le akar smárni! –vágta Tom Billhez, azután felkelt az ágyból, és megszeppent öccséhez lépett. –Miért nézel folyton így rám?

-Mert én… Nem tudom. –rázta meg a fejét Bill, és pár hajtincse az arcához tapadt. Nem tudta hova lett az előbbi elszántsága, talán tovatűnt, amikor Tom szeme végigmérte.

-Nem tudod mi? –kérdezte hitetlenkedve Tom.

-Mi… mire célzol ezzel? –kérdezte Bill, és nagyon ügyelt arra, hogy ne kelljen Tom szemébe néznie.

-Szerintem te féltékeny vagy!

-Féltékeny? Én? Mire? –vágott vissza Bill, úgy gondolta a legjobb védekezés a támadás.

-Arra hogy lányokkal töltöm az éjszakáimat!

-És ha így van?! –rántotta meg Bill a vállát, majd az erkélyajtóhoz sétált.

-Mi? –tátotta el a száját Tom, és Bill mögé lépett, aki hirtelen megfordult, és az ijedtségtől, hogy Tom olyan közel ment hozzá, az üvegajtónak ütközött háttal.

-Mit csinálsz Tom? –kérdezte Bill szinte alig hallhatóan. Tom nem válaszolt, csak gyengéden felemelte öccse állát, majd miután mélyen a szemébe nézett, megcsókolta. Bill egy nyögés hallatott, miközben érezte, hogy Tom nyelve végigsiklik az ajkain, arra vára, hogy végre Bill is engedjen a csábításnak. „Tom… megcsókolt… Én is vágyom erre, de félek… félek…”

Hirtelen eltaszította magától Tomot, aki megtántorodott, és az arcához kapott, ahol Bill gyengéd kis kezének a tenyérlenyomata rajzolódott ki pirosan.

-Ezt miért…?

-Nem csókolhatsz meg csak úgy! A testvéred vagyok! Ezt… nem szabad! –kiáltott Tomra, majd sietősen elhagyta ikre szobáját, és bement a fürdőbe.

„A fenébe is, mi a fenét csináltam! Hogy képzelhettem, hogy én és Tom… Ez marhaság! Testvérek vagyunk, ez csak valami… Csak valami megmagyarázhatatlanul jó érzés, és fojtogat a féltékenység, ha arra gondolok, hogy egy nővel tölti az éjszakát! Nekem kell, de az előbb megpofoztam. Nem tudom miért, csak féltem. Igen, hiszen mégiscsak a testvéremről van szó! Mi a fenét csináljak, hogy nézzek ezek után a szemébe?”

Billt a hangos kopogás rántotta vissza a valóságba.

-Bill engedj be! –hallotta meg Tom hangját az ajtó elől.

-Minek?

-Ne húzd az agyam, csak engedj be! –kiáltotta el magát Tom, mire Bill kissé félve zárta ki az ajtót, de amint kattant a zár, Tom szinte beesett az ajtón. –Na végre. –mosolyodott el Tom, majd elkezdett Billhez közeledni, az arcán diadalittas mosoly volt. Bill egészen a párás csempékkel borított falig hátrált, Tom szemében valami egészen furcsát látott.

-Mit csinálsz? –kérdezte Bill elcsukló hangon.

-Miért…

-Ütöttelek meg az előbb? –vágott Bill ikre szavába. –Mert féltem. Testvérek vagyunk! Mi ez az egész? Miért néztél rám tegnap este is ÚGY? Miért mértél végig olyan látványosan ma reggel?

-Őszintén? –kérdezte Tom, mire Bill bólintott egyet. –Mert kívánlak. –mosolyodott el a rasztás, miközben Bill szemébe nézett, aki magában hatalmas csatát vívott. Az egyik oldalon volt a vágy, és a szeretet Tom iránt, a másik oldalon pedig az, hogy testvérek, és nekik ezt nem lehetne.

Óráknak tűnő hosszú percek után Tom elhajolt Billtől, majd megfogta a kezét, és a szobájába vitte.

-Tom mit csinálsz? –kérdezte Bill remegő hangon, de az említett nem válaszolt, csupán felkapta öccse törékeny testét, az ágyra fektette, majd fölé hajolt.

-Csak mutatok valamit. –motyogta Tom, majd Bill füléhez hajolt, és gyengéden beleszuszogott. Bill felsóhajtott, amikor Tom elkezdte a nyakát csókolgatni, majd amikor megérezte amint Tom nyelve gyengéden végigszánt a nyakán, egy hangos nyögés szaladt ki a száján.

-Tom… Ne csináld. –fogta meg Bill bátyja kalandozó kezét, aki már a hasát simogatta. Tom egy csókkal beléfojtotta a szót, azután kezével ismét elkezdte gyengéden simogatni ikre vágytól remegő testét. Óvatosan, miközben gyengéd csókokkal kényeztette a mellbimbóját, a benne lévő piercinggel együtt, lefejtette öccse vékony derekáról a fekete pamut törülközőt, és a szoba végébe hajította. Tom felnézett Bill arcára, aki szaggatottan vette a levegőt, és kipirult arccal takarta el magát Tom kívánkozó tekintetétől.

-Olyan édes vagy, akár egy szűz lány. –mosolyodott el kajánul Tom, majd ismét szájon csókolta Billt, aki a tarkójánál fogva húzta magához Tomot, akinek a keze eközben már Bill derekánál járt, azután minden félelmét, és szemérmét félretéve, a markába vette öccse egyre csak keményedő férfiasságát. Bill elszakadt Tomtól, és hangosan felnyögött, amint Tom elkezdte kényeztetni. A nyelvével Bill nyakát, és vállát ingerelte, a keze pedig őrült tempót diktált. Tom érezte, hogy már az ő alsónadrágja is az elszakadás szélén áll, annyira felizgatta öccse látványa, a testén gyöngyöző izzadságcseppek, a kipirult arca, a halk kis gyöngései, a keze, amivel Tom vállát, a másikkal pedig a lepedőt szorongatta. Hirtelen megérezte amint Bill teste rándult egy hatalmasat, egy óriási nyögést hallatott, Tom pedig érezte a markában szétáramló anyagot. Felkelt az ágyról, a kezét megtörölte egy papír zsebkendőben, ami aztán a kukában landolt. Utána visszament még mindig remegő öccse mellé.

-Tom az előbb… -kezdte el Bill, de Tom a szájára tette a mutatóujját, és elmosolyodott.

-Még nincs vége. –mondta, azután végigcsókolta Billt a nyakától, egészen a kissé lelohadt férfiasságágig. Amikor aztán odaért, ismét a markába fogta, és óvatosan a szájába csúsztatta. Nem is igazán értette, hogy hogyan tudja hogy mit kell csinálnia, egyszerűen csak minél több örömöt akart szerezni annak a személynek, aki a világ életében a legfontosabb volt a számára. Bill teste megemelkedett az ágyról, azután felült.

-Tom, én szeretném ha… -mondta Bill kipirult arccal, és habár nem fejezte be, Tom tudta mit akart mondani. Miután mosolyogva bólintott egyet, Bill hasra fordult az ágyon. Tom fölé térdelt, kezével gyengéden simogatta Bill nyakát, és eközben csókokkal hintette be a hátát. Gyengéden elkezdte Bill fenekét masszírozni, és látta, hogy öccse a párnába vájta körmeit. Nem akarta elkapkodni a dolgot, biztos akart lenni benne, hogy Bill is kész arra, hogy egyek legyenek. Mikor hallotta, hogy Bill légzése kezd szaporább lenni, óvatosan először az egyiket, majd mellé még egy ujját bevetve készítette fel tovább Billt az együttlétre, aki az első pár húzás alatt fájdalmasan felnyögött. Azután Tom érezte, hogy ikre egyre jobban képes magát ellazítani, ezért a füléhez hajolt, és gyengéden belesuttogott.

-Kész vagy? –kérdezte, mire Bill csak bólintott, s megemelte a fenekét. Tom elhelyezkedett a lábai között, majd óvatosan Billbe hatolt. Érezte, hogy öccse hasa megkeményedik, és látta, hogy Bill arcán egy könnycsepp csúszik le, de ennek ellenére, egy szót sem szólt. Gyengéden megsimogatta Bill arcát, és elkezdte masszírozni az alhasát. –Csak lazíts. –suttogta, és érezte, hogy kezd alábbhagyni a szorítás, ezért óvatosan lassan elkezdett mozogni, de Bill ismét összeszorította a fogait, és már nem tudta elfojtani, hangosan, fájdalmasan felnyögött. –Abbahagyjam?

-Ne! Majd… Majd megszokom. –mondta Bill, mire Tom ismét lassú mozgásba kezdett, és valahogy könnyebben ment a dolog. Mikor Bill fenekére nézett, látta, hogy piros vér csordogál Bill fenekéből.

-Bill te…

-Tudom, de ne foglalkozz vele! Csak… Csak szeress. –suttogta Bill, majd bátyja szemébe nézett. Tom elmosolyodott, megcsókolta Billt, azután lassú, majd egyre gyorsabb tempót diktált. A nyögéseik egyre hosszabbak, és hangosabbak lettek, a remegésük egyre csak fokozódott, a testük teljesen összefonódott. Billnek az élvezet mámorában eszébe jutott egy gondolat.

„Lágyan finom, puha csókok simogatják vállamat,

Fut a vérem, száguld a gondolat,

Érj hozzám, csihold a szikrákat.

Hogy féktelen tűzben égve válljak eggyé veled,

Hogy reszkess értem, fogom a kezed.

Felkorbácsolom a vágyad, csókjaimmal beborítalak.

Gyötörjön a légszomj, akard, hogy akarjalak,

Szeress gyengéden, borzongjon minden porcikám,

Szeress szenvedélyesen, bújj még közelebb hozzám,

A tied vagyok egészen. Minden érintésedre elolvadok,

A ruhák lehullnak rólad, nem számít a ma,

S a holnapok, testem hozzád simul,

Remegve várom a csodát, hogy a szemed íriszén át

Lássam a gyönyört benne, amikor már nem tudjuk

Melyikünk én, és melyikünk te.”

Tom hangos nyögéssel követte öccsét, aztán lihegve borult le Bill mellé.

-Ez…

-Csodálatos volt. –bújt Bill Tomhoz, aki védelmezőn átkarolta a törékeny kis testet. –De most mi lesz?

-Valami elkezdődött. –csókolta meg Tom ikrét, aki ezek után boldogan aludt el bátyja mellett, akinek igaza volt.

szerző: Nolli

Bloghus Kommentek *-*

rózsapicur 2011.06.23. 21:52:47

Jajj!!!!Istenem ez de szééép!!!Olyan szép nagyon szívhez szoló...Naon tetszett!!!Nem tudok mit mondani!!!
Csakis azt hogy fantasztikus!!!

alisa 2011.06.23. 21:58:39

Jajj!!!!Istenem ez de szééép!!!Olyan szép nagyon szívhez szoló...Naon tetszett!!!Nem tudok mit mondani!!!
Csakis azt hogy fantasztikus!!!
Ha már egy és ugyanaz a személy...:D

Eva Kaulitz 2011.06.24. 00:13:20

Csatlakozom :)
Annyira szép lett és olyan édes *-*
Nolli, csak gratulálni tudok. Remélem olvashatunk még tőled :D

Th Angel 2011.06.24. 11:31:45

Banyek!
Ez... fuh :)
De perverzek tudtok lenni xD!!!
Fuh... bocs nem nagyon jönnek össze a szavak. Az agyam kicsit lelassult.
De nagyon tetszik! :D

Th Angel 2011.06.24. 11:32:01

Banyek!
Ez... fuh :)
De perverzek tudtok lenni xD!!!
Fuh... bocs nem nagyon jönnek össze a szavak. Az agyam kicst lelassult.
De nagyon tetszik! :D

xxslashxx 2011.06.24. 12:26:52

Wow, ez fantasztikusan jó. Nekem bejött. Gratulálok az írónak, isteni lett!!!!!

Jégbe Zárva II. (3. fejezet)

2011-08-04T19:10:00.002+02:00

Jégbe Zárva II. (3. fejezet)
(2011.05.22.)

Értelmes választ nem tudott kinyögni. A szíve fájdalmas görcsbe rándult, miközben anyjára nézett. Fájt neki a szó, Tom; marcangolta a lelkét, olyan fájdalom kínozta, melyet nem értett.

- Nem tudom…

Simone elnevette magát, és megértően simogatta meg fia vállát.

- Hát persze, hogy nem… Majd… ha van kedved, gyere le, és mesélj erről a Tomról. – és már indult is volna kifele.

Azonban Bill utána szólt.

- De hát nem érted, hogy nem ismerek semmiféle Tomot?!

Pár másodperces hallgatás állt be közéjük. Furcsán csengett a szájából ez a név… Mintha a világ is megfagyott volna egy pillanatra. Legalábbis Bill számára. A következő, amit észlelt már csak anyja lesújtó pillantásai voltak, aztán pedig az, ahogy hirtelen hátat fordított, hogy elindulhasson. A heves mozdulatnak köszönhetően a vekker a földre zuhant az éjjeliszekrényről, és elég nagyot koppant… Kár lenne érte, jó kis ébresztőóra. Bill még a tizenhatodik szülinapjára kapta, azóta hűségesen szolgálja. Minden reggel kirángatja a fiút a gyönyörű álomvilágból.

Simone azonnal lehajolt, hogy felvegye az elejtett tárgyat, miközben fia előbbi kijelentéséhez fűzött kommentárt.

- Bár tudnám, hogy ezt a felettébb nagy bizalmadat mivel érdemeltem ki. – sóhajtott.

- De hát… - nem tudta, mit mondhatna.

És Simone sem firtatta a dolgot túlzottan.

- Mi ez Bill? – kérdezte, miközben előhúzott az ágy alól egy maszatos, nedves papírlapot.

Bill teljesen elvörösödött. Úgy érezte, ez az érzelgős stílus nem igazán áll hozzá közel, így kicsit kínosnak találta a pillanatot.

- Ez csak… izé… hazafelé írtam… dalszöveg.

- A Monsoon? – felcsillantak a szemei – És… emlékezetből írtad, vagy…?

- Tessék?

- Lusta vagy felmenni a padlásra, és előkeresni a szentimentális szövegeidet, és inkább leírod emlékezetből? – kacagott – Ez igazán rád vall…

„Szentimentális dalszövegek?”

Ez a két szó dörömbölt a tudatában. Megfordult a fejében, hogy erre a gondolatra rá kéne kérdeznie, de aztán inkább elvetette a dolgot. Mert azt már látta, hogy valami nincs rendben. Valami, amiről senki nem tud, csak ő. És eleget értetlenkedett már. Legyen hát igazuk, biztos ő emlékszik rosszul, és majd lesz, ami lesz. De ez a dalszöveg dolog mégis csak nagyon érdekelte.

- Öhm… Ezek a dalszövegek hol is vannak?

- A padláson, a sok kacat között, az egyik kartondobozban… Legalábbis azt mondtad, oda pakoltad. De hogy tényleg oda raktad-e… Hogy mennyire vagy szétszórt… azt csak te tudhatod.

- De… miért vannak a padláson?

Simone már a szemeit forgatta.

- Komolyan, mi van veled? Beütötted a fejed, vagy mi? – de mikor fia értetlenül, válaszra várva, nagyokat pislogott rá, folytatta – Mikor még nagyon az elején voltál a dolgoknak, akkor írtál pár dalt, de rájöttél, hogy valami hiányzik a hangzásból, és hogy nagyobb kereslet van a tuctucra, meg azt mondtad, hogy… nincs érzéked a dalíráshoz. Ki is akartad dobni a szövegeket, de szerencsédre hallgattál rám, és csak a padlásig vitted.

Bill hálásan tekintett édesanyjára, ez most nagyon sokat jelentett neki.

- De én most lemegyek, még a végén teljesen elforr a leves! – folytatta Simone – Már akkor is rotyogott, mikor feljöttem, hogy megnézzem, miért kiáltozik az én fiacskám. Mindenesetre, ha meggondolod magad, és esetleg van kedved, nyugodtan lejöhetsz, és mesélhetsz nekem! – utalt vissza előző témájukra mosolyogva, és szinte válaszra sem várva elhagyta a fiú szobáját.

Bill pedig nagyot nyújtózkodott. Teljesen össze volt zavarodva. Előkeresett egy-két tiszta, száraz ruhát a szekrényéből, és gondolkodva öltözködni kezdett.

„Kartondoboz a padláson? Dalszövegek? Mégis, milyen elfelejtett dolgok vannak még ott?”

Tűnődve állt fel, majd a szekrényen lévő dalszövegért nyúlt, és áttanulmányozta. Egyáltalán nem rémlett neki, hogy ezt már megírta. De hát… valamiért olyan sok mindenre nem emlékszik. Mindenesetre a következő napirendi pontja meg volt.

A padlás.

Elszántan indult le a lépcsőn, ami mellesleg megint úgy nyikorgott, mintha mindenáron össze akart volna szakadni, mai elég szokatlanul hatott Billre. A leves pedig pont készen lett.

- Éhes vagy?

- Nem…

- A sminked? – rötyögött Gordon – Nem igazítod meg?

- Jajj, ne szekáld már! – vágta oldalba Simone – Tudod, hogy már nem festi magát! – nevetett ő is.

Bill sértődöttet játszva rázta meg a fejét, és mindenféle kommentár nélkül indult tovább.

- Hova mész? – kérdezte Simone.

- A padlásra… kicsit körülnézek…

A válasz csak bólogatás volt, így Bill sem maradt sokáig ott, gyorsan vette célba az udvart, majd a létrát. Mikor már majdnem felért, szédülés fogta el. Mindenfelé pókhálók, poros tárgyak, fülledt levegő, és ráadásul már elég magasan is volt, tekintve, hogy a ház alapból háromszintes. Egy nagyobb levegőt vett, így úrrá tudott lenni teste reakcióin, és az utolsó fokot is megtette.

- Hát itt volnánk… - sóhajtott.

Kartondoboz… az rengeteg volt. Szinte az egész padlás csak kartondobozokból állt. Az első, amit felnyitott, régi, kinőtt, kopott ruhákat tartalmazott. Mosolyogva kezdte el előszedni a göncöket, azzal nem is foglalkozva, hogy elég nagy munka lesz visszapakolászni őket. Rengetegféle ruhát talált, a legtöbb farmernadrág, és póló volt, de volt köztük egy-két női kivágású fölső is. Semmi különös. Azonban, mikor egy szokatlan dolgot vélt felfedezni, hangosan elnevette magát. Egy gyermekméretű fehér loknis szoknya volt. Hogy miért volt rá szüksége, azt nem tudta, már az is megfordult a fejében, hogy nem is ő hordta, de a ruhácska címkéjén az ő monogramja állt.

- De durva…

Mosolyogva félrehajította azt is, majd továbbkutakodott. Amit utoljára talált, az is eléggé különös volt. A jól ismert érzés kerítette hatalmába, ugyanaz, amit az a bizonyos név is előidéz. Egy kicsit szakadt, de márkás baseballsapkát vett elő. Perceken keresztül csak forgatta a kezében, és közben azon gondolkodott, hogy kié lehet. A családjában senki sem hordott ilyet soha. Hosszas elmélkedés után félrerakta a sapkát, és a következő dobozért nyúlt. Örömmel konstatálta, hogy ezúttal a dalszövegekre bukkant rá. Egy nagyköteg papírlapot vett elő, és egyesével szemlélgette őket, miközben hangosan olvasta fel a címeket.

- Rette mich… Schrei… Heilig… Spring Nicht… Übers ende der welt… 1000 meere… Der letzte tag… És itt a Monsun… Hát tényleg megírtam.

Nem volt ereje az összes lapot átnézni, így is minden egyes cím mintha szíven szúrta volna. Miért rakta el őket? Miért nem tetszettek neki, és mi hiányzott a hangzásból? Az ilyen zenét sokkal többre értékeli, mint azt, amit most játszik.

Már éppen célba vette volna a létrát, de az egyik papírt véletlenül elszórta. Azonnal érte nyúlt, egy szöveget sem akart elveszíteni. Ennek a dalnak a címe azonban sokkal nagyobb sebet ejtett a szívén, mint az előző sorok. Remegve olvasott fel belőle egy részletet.

- „Te vagy minden, ami én vagyok, és minden, ami az ereimen átfolyik…”

Sírását próbálta visszatartani, nem sok sikerrel. Pár másodperc elteltével, már a könnyeit nyelve olvasott egy másik részletet.

- „Hallom, amikor halkan kiáltasz, hallom minden lélegzetvételed…”

Nem tudta teljesen beazonosítani érzéseit. Hihetetlen magány tört rá, mintha olyasvalaki nem lenne mellette, kivel eddig minden lélegzetvételen osztozott.

A könnycseppjei már lassan teljesen eláztatták a régi papírt, de Bill nem hagyta abba.

- „Nem akarok ott egyedül lenni, maradjunk együtt az éjszakában…”

Maga sem értette, hogy miért van rá ilyen hatással ez a szöveg, de mire az egészet átfutotta, a lelke apró darabokra szakadt. Szipogva tette le a szöveget a többi tetejére, és elővett a farzsebéből egy zsebkendőt. Elkeseredetten sóhajtott fel, mikor rájött, hogy a reggeli sminkjének tényleg annyi… Szinte elnevette magát, mikor tudatosult benne, hogy valójában ez most cseppet sem érdekli.

Ismét elindult, de ezúttal is meg kellett állnia, mert véletlenül belerúgott a dobozba, amit az imént fosztott meg az értékes szövegektől. Nem sok minden maradt benne, de a hangja nagyon olyan volt, mintha valami törékeny dolgot is tartalmazna. Bill nagyot sóhajtva rakta le a dolgokat a kezéből, és ismét a dobozra pillantott. Egy fekete pólót látott, ami takart valamit. Kíváncsian vette ki azt is, de aztán csak még kíváncsibb lett. Egy szolidkeretes fényképre bukkant, ami fejjel lefele helyezkedett el. Felvette azt is, és amint a képre nézett, szinte a világ is megsemmisült, az ég pedig egy hatalmasat dörgött, mintha le akart volna szakadni. Egy szőkésbarna hajú, rasztás, baseballsapkát viselő fiú nézett vissza rá mosolyogva. Döbbenet, féltés, aggodalom, és mindent elsöprő szeretet… Ezek az érzések keveredtek benne. Gyorsan felkapta a szövegeket, a sapkát és a fényképet, és ügyesen egyensúlyozva sietett le a létrán.

Simone az udvaron volt, és érdeklődve nézett rá.

- Találtál valamit?

Bill anélkül fojtotta vissza a lélegzetét, hogy ez tudatosult volna benne.

- Ami azt illeti… igen. Lehet pár kérdésem?

- Igen, persze. – kicsit döbbenten nézett vissza.

- Kié ez a sapka? Ezt a szöveget… kinek írtam…? És ki van ezen a képen?! – a hangja elcsuklott, majd hangosan nyelt egyet.

Simone enyhe, gyanakvó döbbenettel nézett rá.

- Bill… A szöveget akkor írtad, mikor… kipróbáltad a… hát… hogy is mondjam, be voltál szívva.

- Hogy micsoda?! Én?!

Édesanyja szemei bekönnyeztek.

- Igen. – sóhajtott – de szerencsére rájöttél, hogy hülyeség, nem tetszett, így csak egyszer fordult elő. Akkor írtad ezt, hogy kinek, mai napig nem tudom, és te sem mondtad el. A sapka pedig a tied volt, és mint láthatod, ezen a képen is az volt rajtad.

- Rajtam?! Nekem soha nem voltak rasztáim!

- De igen Bill, voltak! Két évvel ezelőtt!

- Nem, nem voltak! Akkor hajat sem tudnék mosni! Az egész büdös életben egyszer nem voltam rasztás! A fenébe is, mondd már el, hogy ki van a képen!

- De Bill, te vagy… - sóhajtott elkeseredetten – Mi van veled…? Nyugodj meg, vegyél nagy levegőket, és feküdj le aludni, vagy nem tudom. Vagy lehet, hogy el kéne menni orvoshoz, vagy…

Gordon is friss levegőre vágyott, így már ő is az udvaron volt. Természetesen ő sem hagyta szó nélkül Bill furcsa viselkedését.

- Ebből dili doki lesz… Kérjünk egy időpontot? – röhögött a saját viccén.

De Simone nem nevetett. Aggódva simogatta meg fia vállát.

- Gyere be, és nyugodj meg…

De ő hátrálni kezdett.

- Ne érj hozzám! Nem vagyok bolond! Tudom, hogy valamit titkoltok előlem, csak azt nem tudom, hogy miért!

- Bill… Ez nem igaz. Menjünk be, és megbeszéljük, jó?

Bill most a heves reakció helyett csak a fejét rázta meg.

- Nem… Inkább csak… hagyjatok békén.

Hátat fordított, és sírva elrohant.

folytatása következik.

Bloghus Kommentek *-*

Renee 69 2011.05.22. 16:37:38

Hűha, sterintem valami történt Tommal, és azt nem akarják elmondani neki a szülei. És Bill meg talán a trauma miatt nem emlékszik. Isten király rész lett Molly, nagyon nagyon tetszik, és a folytatást is türelmetlenül várom. :D

Th Angel 2011.05.22. 17:38:53

Idegbaj!
Basszuskulcs! Molly te... te... nem akarlak megsérteni ezért csak azt mondom, hogy kibaszottul nagy a fantáziád. De most komolyan. Ennél jobbat sztem még nem olvastam!

Eva Kaulitz 2011.05.22. 18:48:11

Ez tényleg hihetetlen lett , és egyet kell hogy érsek Reneevel, valami biztos lett Tommal...
Annyira várom már, hogy folytasd, mert ezt egész nap tudnál olvasni. Fantasztikus, imádom *-*

Witor 2011.05.23. 02:44:39

Nagyon jó. Tetszik, ahogy fokozódnak az érzelmei szegénynek... vagy a világ hazudik neki, vagy ő őrült meg. :)

xxslashxx 2011.05.23. 11:53:55

Hát ez valami Isteni lett. Nem találom a szavakat, hihetetlenül titokzatos és nagyon érzelmes. Szerintem is valami hazugság van a háttérben, vagy kitudja. De nagyon-nagyon várom a folytatást!!!Szuperül írsz, nekem eddig ez a törid jön be legjobban!!!!!!!

NeserlyMolly·2011.05.29.00:10:10

köszönöm széépen:)
Renee, nagyon jó ötleteid vannak, és jók a meglátásaid, de én nem mondok semmit... Majd kiderül :)
Angel, köszönöm a dicséretet, igaz, hogy szerintem a fantáziám lehetne nagyobb, de nagyon nagyon aranyos vagy *.*
Eva, köszönöm szépen, és hát hogy Tommal mi van... azt még nem tudhatjuk :P
Witor, örülök hogy tetszik, és hát én is erre a kettő dologra tippelnék :)
Slash, örülök hogy tetszik, és hogy őszinte legyek, nekem is ez tetszik magamtól a legjobban, bár igaz, hogy ezzel sem vagyok megelégedve xD A többiről meg annyit, hogy... nem mondok semmit, majd kiderül, de nagyon jó feltevések :P :))
Köszönöm szépen a komikat! :D *.*

tutus.. 2011.06.02. 18:56:52

ezezez...mivanitt?:O mival billel?:O és az a kép?:O
azonnal folytasd!

Witor 2011.06.03. 05:23:13

Jöjjön má' a folytatááás!:)

Jégbe Zárva II. (2. fejezet)

2011-08-04T09:45:00.000+02:00

Jégbe Zárva II. (2. fejezet)
(2011.05.14.)

Nem értett semmit. Fogalma sem volt, miért ilyen különös érzés magából kettőt látnia, és hogy az az apró szócska miért van rá ilyen hatással. A fejében kérdések ezrei cikáztak, már arra sem figyelt, merre megy. Csak annyit tudott, hogy valami nagyon nincs rendben. És ahogy teltek a percek, a bizonyosság csak mélyült.

Mikor már csak pár méterre volt a stúdiótól, a semmiből igazi vihar támadt, és ösztönösen futásnak eredt.

A kollegái kedvesen fogadták, mikor odaért. Egyedül a menedzsere, David vetett rá szúrós pillantásokat.

- Hol voltál eddig?! Mondtam, hogy hányra gyere, mindenkit ide is rendeltem, te meg nagyívben szarsz arra, hogy mit mondok, hogy itt csapatmunka van, akármilyen hihetetlen is!

Bill lesütötte a szemeit. Maga sem értette, miért, de restellte a dolgot, és jól tudta, hogy erre nincs jó reakció. Mégis próbálkozott.

- Sajnálom, elfelejtettem… - válaszolt halkan.

- Igazán?! Elfelejtetted?! Te sosem fogsz megjavulni… Egyébként meg mi ez a félénkség, most rájöttél, hogy ha fölemeled a hangod, azzal csak rontasz a helyzeten, vagy mi?

Billben megint bennragadt a levegő

„Fölemelni a hangomat? Én? Hiszen soha… Vagy ha igen, akkor miért nem emlékezek rá? És David miért utál ennyire?"

- Nem… én… nem… csak… - a megfelelő szavak elkerülték.

- Na jó, inkább hagyjuk, menj és tedd a dolgod… - fordított neki hátat a menedzser, azzal odébb is lépett.

Bill pár pillanatig még döbbenten állt. „Mégis, mi folyik itt?” Próbált keresni valami ismerős dolgot, kapaszkodónak.

- A többiek? Hol a banda? – fordult a kérdéssel két a technikai személyzet tagjának tűnő fazonhoz.

Azok meg majdhogynem kiröhögték.

- Milyen banda? – kérdezte az egyik.

- Bill, még mindig nem nyugodtál bele, hogy az a bandadolog neked nem fog összejönni?

Bill megrökönyödve nézett rájuk.

- Mi…?

- Ugyan, normális zenészek sosem állnának veled szóba! – és idétlenül röhögni kezdtek.

Bill bízott benne, hogy haverjai csak viccelnek vele, és hogy valószínűleg nem állt szándékukban megbántani őt, de mégis ezt tették. Részben végül is úgy érezte, igazuk van, mert tényleg eléggé furcsa személyiség, és eddig a legnagyobb együttműködést háttérmunkásoktól kapta, de… akkor sem esett neki jól.

- Na jó Billie, ne drámázz, inkább tanulmányozd mit alkottál múltkor!

A kezébe adták a fülhallgatót, hogy hallgassa meg, amit előzőleg vettek fel, és fejtse ki a véleményét, mi nem tetszik neki, és hogy mit kéne megváltoztatni. Ez eddig meglehetősen felesleges fázisnak bizonyult, mert Bill mindig el volt ájulva attól, amit hall, és mindig meg volt elégedve. Most azonban más volt a helyzet. Undor jelent meg az arcán, miközben kifejezte nem tetszését egy-két grimasszal. Fél percig sem bírta elviselni a leginkább technóra emlékeztető „zenét”, szinte azonnal, a fejét csóválva adta vissza a fülest.

A kollegák meg döbbenten néztek rá, és magyarázatot vártak.

- Mi nem tetszik? – kérdezték szinte egyszerre, kétségbeesetten.

- Hát… - kicsit elhúzta a száját – Végül is csak a hangszereket, és a dallamot hiányolom.

Aztán mikor észrevette, hogy még mindig nem értik őt, folytatta.

- A mosógép-frekvencia nem az én műfajom… - és ezt kimondva merengve nézett a távolba…

A többiek meg csak még jobban ledöbbentek.

- Én ezt nem vágom. – szólt egyikük - Most fogod kiadni az ötödik albumodat ebben a stílusban! Mi bajod lett a technóval?

Billt megint nyakon öntötték…

„Ötödik album…? Ebben a stílusban?! Na ne… És ilyenre nem emlékszek?!”

- Hát… - nagy sokára megszólalt – Csak simán nem szeretem. Már… nem tetszik. Áttérek a rockra! – felcsillantak a szemei. – Már van is egy új ötletem, egy normális dalhoz! – Miközben kimondta, tudatosult benne, hogy ez valóban így van. - Mikor idefele jöttem, elkapott egy vihar, valóságos monszun volt! De nem állított meg, mondjuk… az utolsó pár méteren már átfutottam rajta, nem tudom miért, de… Mindegy.

Pár pillanat erejéig döbbent csend volt a válasz, erre a hatalmas lelkesedésre.

- Hát te nem vagy normális… Mondjuk, azt csinálsz, amit akarsz, nekem édes mindegy, de azt ne felejtsd el, hogy az összes rajongód techno-fan.

- Kockázatos volna ekkora stílusváltás, de… te tudod.

Az énekes lehajtotta a fejét. Igazuk van, tényleg nem lenne okos döntés, de… Ő nem szereti a technót, és kész! Újra émelygés lett rajta úrrá, elgyengült. A lábai nem akartak neki engedelmeskedni, megszédült, de szerencsére annyira tudta magát kontrollálni, hogy a széket vegye célba.

- Jól vagy…? – kérdezte egyikőjük aggódva.

- Igen, persze, csak… álmos vagyok, és… nagyon fáj a fejem, és…

- És fura vagy! – egészítette ki a menedzser, akit nem is látott, hogy visszajött volna – Bill, nagyon nem festesz jól, sápadt vagy, és figyelem, miket hordasz itt össze, úgyhogy most olyat mondok, amit nagyon nem szoktam. Menj haza inkább, mert így nem tudsz dolgozni! Aludt ki szépen magadból ezt a sok hülyeséget a stílusváltásról, a monszunról, meg a bandáról, jó?

Bill szinte megijedt.

- Igen…?

- Igen! Eredj szépen haza!

- Na de…

Nem akart haza menni, de mire észbekapott, a menedzser már nem volt sehol, se a két háttérmunkás segédje. Szinte összetörve lépett ki a stúdióból.

Az eső még mindig nem állt el. A kapucnit felvette, és haza indult. Ám az a dal… egyszerűen nem hagyta nyugodni. Mire észbekapott, már egy gyűrött papírlapot, és egy agyon rágcsált ceruzát szorongatott, és az esővel mit sem törődve rótta egymás alá a sorokat.

„Fuss a Monszunon át

Az ég alatt,

Az eső nem bánt,

Sok időnk marad…”

A kövér esőcseppek durván eláztatták néhol a lapot, de Bill úgy vélte, eléggé olvasható maradt a dalszöveg ahhoz, hogy megszülethessen belőle élete első igazi slágere, amiben nincs semmi mosógép-frekvencia…

Úgy érezte, nem sok kell ahhoz, hogy ott helyben elaludjon. Vagy elájuljon… amelyik előbb jön. Úgy érezte, a dal erejének utolsó cseppjeit is kiszipolyozta belőle. Fáradt volt, de elégedett.

Egy villám fénye térítette magához; futásnak eredt, közben a dalszöveget tartalmazó papírlapot szorosan magához ölelte.

Csak rohant, át mindenen, a viharon, és egyre csak azt kívánta, bárcsak már a pihe-puha ágyában lehetne. Ezt a napot ki kell pihennie. Legalábbis ami eddig történt… És talán, mire felébred, minden a régi lesz, és elmúlik az összes bizarr érzése, és a szorongása… Talán az étvágya is visszajön.

Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg hazaért. Bőrig ázva esett be az ajtón, és szinte azonnal ledobálta magáról az összes vizes göncöt.

- Jól vagy…? – kérdezte aggódva az édesanyja.

- Nem… nem igazán… - kicsit megint megtántorodott.

Simone rögtön ott termett, és segített a még mindig nem biztos lábakon álló fiának az emeletre feltámolyogni. Aztán leszaladt a lépcsőn, főzött neki teát, majd gyorsan összedobott egy kis reggeliszerűséget. Ám mire felért a tálcára pakolt jóságokkal, addigra Bill már szinte aludt.

- Szép álmokat… - súgta, miközben óvatosan letette a tálcát az éjjeliszekrényre.

Anélkül, hogy észrevette volna, véletlenül az ágy alá rúgott egy összemaszatolt, ázott papírlapot…

Figyelmesen megigazgatta fia takaróját, akár egy kisgyerekét, de elnézve a fiú testi és lelki állapotát, szüksége is volt erre.

Bill pedig remélte, mihamarabb elszenderedik, és kialussza magából a nap összes őrültségét.

Tényleg nem telt sok időbe, míg elaludt. De végig csak rémálmok gyötörték. Forgolódott az ágyában, és nem nyugodott egy percig sem. Hideg verejtékkel a hátán ébredt fel, és félve nyitotta ki a szemeit. Nem tudta, mennyi ideig aludhatott, de édesanyja megint bent volt a szobában, és érdekes arckifejezéssel nézte. Nem igazán tudta mire vélni, és a félhomályban nagyon kivenni se volt képes Simone tekintetét. Úgy érezte, rosszallóan figyeli, de mikor kedvesen szólt hozzá, rájött, valószínűleg rosszul látta.

- Kicsikém, új fiú van az életedben…? – és kedvesen megsimogatta a haját.

Bill hírtelen nem tudott nagyon reagálni.

- Tessék…?

- Álmodban kétségbeesetten kiabáltál, és beszéltél… és egy nevet emlegettél.

- És…? – álmosan, értetlenül pislogott.

- Kisfiam, ki az a Tom…?

folytatása következik.

Bill kézirata:

Monszun

A nyitott ajtóra bámulok
Nincs más semmi, amit itt hagyok
A szobám üres, úgy érzem, megfagyok...
Olyan régóta várok már
Minden perc és év tovaszáll
Ha vihar tombol, úgy érzem nincs határ

Fuss a monszunon át, az ég alatt
Az eső nem bánt, sok időnk marad
Lenn a vízben, mikor elvesztem
Egyfolytában rád gondolok csak
Együtt futunk valami új felé
A monszunon át...
Itt várok rád

Mellőlem fogyatkozik a Hold
Fényében láttam víziód
De végül elment, s egyedül itt hagyott...
Tudom meg kell találjalak
Hisz hangod emléke itt maradt
Bárcsak még egyszer látnám az arcodat...

Fuss a monszunon át, az ég alatt
Az eső nem bánt, sok időnk maradt
Lenn a vízben, mikor elvesztem
Egyfolytában rád gondolok csak
Együtt futunk valami új felé
Együtt leszünk most, s mindörökké
A monszunon át...

Hey!

Kereslek éjjel és nappal
Nem érdekel mi jön
Hagyd hogy őszinte legyek hozzád
Akár utolsó a Földön

A monszunon át
Itt várok rád
A monszunon át
Várok rád

Fuss a monszunon át, az ég alatt
Az eső nem bánt, sok időnk maradt
Lenn a vízben, mikor elvesztem
Egyfolytában rád gondolok csak
Együtt futunk valami új felé
Együtt leszünk most, s mindörökké
A monszunon át...
A monszunon át
Itt várok rád
A monszunon át
Itt várok rád

Ez a dalszöveg egy három évvel ezelőtti fordításom, először szó szerint fordítottam le, aztán átírtam, hogy énekelhető legyen.:)

Bloghus Kommentjeim:

Ayumi26 · 2011.05.15. 19:19:28

Hát én már tényleg nem értem, hogy mi van! >.< Úgyhogy gratulálok, teljesen bele tudtam élni magam Bill helyzetébe, mivel gondolom, ő is azt érezheti, mint most én; nem tudja, hogy mi történt. És... Húúú, Bill és a techno? Érdekes. :P David meg egy fasz (bocsi a kifejezésért xD). Egyre izgalmasabb lesz ez a történet, és egyre titokzatosabb. :P Minden résszel egyre jobban magával ragad a történet különös világa, és úgy érzem, én is a része leszek. És ez tök jó, ezt csak nagyon kevés ember irományainak olvasása közben érzem így. :P Tényleg nagyon kíváncsi vagyok már a folytatásra meg arra, hogy mi történhetett Tommal. Ez a monsunos dolog meg abszolút nyerő, tök jó, hogy viharban írja meg. ^.^
Szóval nagyon siess, mert... ajh, már alig várom. *.*

Neserly Molly · 2011.05.15. 19:26:37

köszii Ayumi ^.^ Ilyenkor mindig olyan boldog vagyok, és annyira szeretem a részletes komijaidat :)) Hát igen... egyelőre még Bill sem tudja mi történik, de előbb-utóbb már majdcsak rájön... A techno meg... hát tényleg elég érdekes lenne, ha Bill ilyen zenét nyomna, és azt hiszem, én sem lennék ekkora fan... sőt... xD Örülök, hogy bele tudod élni magad, és hogy titokzatosnak látod ^.^ És majd egyszer csak Tom is ki fog derülni valamikor :D Sietek a következővel, és köszi a kommentet *.*

Lea21 2011.05.15. 20:27:35

hehheheheee! sikerült regiznem apum gépén keresztül! ^^
szóóóval pfuh Molly ez valami halál....ianjó! :D ^^
kezdem elveszíteni a fonalat, ami eddig se volt meg xD egyre jobban bekavarodok.... és bill meg a techno? XD

Neserly Molly · 2011.05.15. 20:34:13

de jóóó hogy tudtál regizni :D Örülök, hogy ezt gondolod.:D Bekavarodtál, és elveszítetted a fonalat? :P hát... akkor ki is fogsz kavarodni, és a fonalat is meg fogod találni valamikor :D szerintem nem is olyan sokára. És Bill tényleg nem az a technós stílus xD
köszi a komiiiiit ^.^

Witor 2011.05.15. 22:14:26

Egyre érdekesebb a történet! Vajon mi lesz az ázott dalszöveg sorsa? Vajon mi történt Tommal?
Nagyon jól illeszted egymás után az eseményeket, és tetszik a fokozódás. Grat.

Dinn 2011.05.16. 15:28:40

huh, hát én is elvesztettem a fonalat, szóval ügyes vagy xD nagyon izgalmas és érdekes :D folytasd hamar :)

Renee 69 2011.05.16. 22:03:44

Ayuminak igaza van, én is teljesen beleélem magam Bill helyzetébe, és meglepődök amikor valami nem úgy van ahogy hiszi. :) Nagoyn jól megírtad a részt, és már nagyon várom a folytatást. :D És Tomról álmodik? De cukiiii *.* Am meg Bill és a Techno... hát öhm... fura lenne annyi szent. XD De tényleg nagyon várom a kövit, folytasd hamar hamar :D

xxslashxx 2011.05.17. 07:38:29

Hát ez baromi jó, nagyon odabasz. Jó elvont lett, nekem totál bejön. IMÁDOM!!!!!!!!!!!!!!!!

Th Angel 2011.05.17. 11:55:47

Most nem akarlak megölni. Inkább a sírógörcs kerülget.
Pontosan átérzem amit Bill érezhet. És hát ennél rosszabb dolog nincs is. De mégis ott van benne az a cseppnyi jó. "Tom".
Hát Molly megint sikerült megríkatnod

Neserly Molly · 2011.05.17. 20:30:27

jajj, de cukíík vagytok! ^.^
Witor, köszi a komit, hát hogy a dalszöveg sorsa mi lesz... nem tudom én sem :) és örülök, hogy tetszik :D
Dinn, amilyen hamar lehet folytatni fogom, és szerintem te is meg fogod előbb-utóbb találni a fonalat :D
Renee, örülök, hogy beleélted magad, és szerintem is cukííí ^.^ mondjuk mindig cuki, az is igaz :D És fura a Bill techno párosítás, ez is igaz xD
Slash, nagyon szépen köszönöm a dicséretet :D :D
Angel, olyan aranyos vagy ^^ Örülök, hogy így érzel :))

köszönöm zsépen a kommentekeet ^.^

Eva Kaulitz 2011.05.21. 15:16:22

Molly, le a kalappal előtted. Eddig is csodáltalak, de ezek után *-*
Fantasztikus ahogy fogalmaztál. Teljesen bele tudtam magam élni Bill helyzetébe. A fonalat én is kezdem elveszíteni, de van olyan érzésem hamarosan kiderül egy két dolog. Még egyszer gratulálok és köszönöm Neked ezt a csodás részt!

Jégbe Zárva II. (1. fejezet)

2011-08-04T09:43:00.001+02:00

Jégbe Zárva II. (1. fejezet)
(2011.05.08.)

Fáradtan nyitotta fel szemeit. Habár eleget aludt, mégsem érezte magát kipihentnek. Szívesen szundított volna még, de az ablakon beszűrődő vakító fény, és csapongó gondolatai könnyen bebizonyíthatták neki, hogy erre nem sok esély van. Nyűgösen kelt fel, lassan. Nagyon rossz közérzete volt.

Körbenézett az otthonos, barna árnyalatú szobában. Megnyugtató érzést váltott volna ki belőle a látvány, amint a napfény lassacskán megvilágítja az összes fából készült bútort, de most, kivételes esetben az arcán a nyugalom helyett közömbös érzelmek tükröződtek.

A gyomra egy hangosat kordult. Mintha már napok óta nem evett volna semmit. Szinte már magát emésztette.

Nem várt tovább, kitámolygott a szobából, majd a lefelé vezető lépcsőt vette célba, ami szintén fából készülhetett. Félő volt, hogy a nyikorgó lépcsőfokok egyike pont akkor fog leszakadni, mikor a pille súlyú fiú rálép, de szerencsére ez a baleset nem történt meg.

A reggeli elő volt készítve. Édesanyja már megterített hármójuknak.

- Jó reggelt, Bill! – mosolygott kisfiára.

A fiú kicsit furcsán érezte magát.

- Jó reggelt… Csak három…? - kérdezte, miközben elgondolkodva nézett a tányérokra.

Simone döbbenten, mégis mosolyogva nézett férjére.

- Gordon, ehhez mit szólsz? - nevetett az asztal végében szótlanul olvasgató férfi felé, majd ismét fia felé fordult – Mégis, mennyit szeretnél, hányan vagy, kisfiam? – majd jót kacagott saját humoros megjegyzésén.

Billnek nem volt túl sok lelkiereje jókedvűnek mutatni magát, így nem is tette. Inkább csak szó nélkül ült le az egyik székre, miközben elgondolkodott saját idióta kérdésén. Mindig hárman esznek. A házaspár, és az ő egyke kisfiuk. Aki talán már nem is annyira kisfiú, de még nem volt alkalma elköltözni. Majd egyszer…

- Rántottát csináltam… - mosolygott az anyuka.

- Az finom…

Simone is leült az asztalhoz. Valamiért komor hangulat uralkodott a helységen. Bill nem érezte magát jól. Szorongó érzések töltötték el. Mintha minden olyan idegen lenne, pedig egész eddigi életét ebben a házban élte. Most mégsem érezte magát egésznek. Kicsit émelygett is.

- Kicsim, hánykor mész a stúdióba? – úgy látszik, Simone soha nem hagyja abba a társalgást.

- A stúdióba? – értetlenkedett.

- Vagy nem ma veszed fel az új dalokat? – bámult értetlenül fia szerencsétlen tekintetébe.

- Ja, de. Azt hiszem. – vonogatta a vállát, majd elkezdett enni.

Szorongott, de ennek az okát ő maga sem tudta. A narancslét a kezébe vette, és egy húzásra megitta az egészet. A vadkacsát ábrázoló szalvétáért nyúlt, majd figyelmesen megtörölte benne maszatos arcát. Nehézkesen kitolta a székét, aztán ugyanígy megindult a fürdőszoba felé. Édesanyja kicsit döbbent tekintetét nem is vette észre.

- Ennyi? Nem eszel többet? Alig ettél. – aggodalmaskodott.

- Nem vagyok éhes. – és már bent is volt a fürdőben.

Mint minden reggel, belenézett a tükörbe, és jól szemügyre vette magát. A látvány nem igazán tetszett neki. Gyűrött arc, táskás szemek… De hát reggel mit várhat az ember…? Még mindig émelygett, de az éhsége már elmúlt. Igazság szerint csak két falatot evett, de mégis elég volt neki. Az étvágya egy pillanat alatt elszállt.

- Mégis, hogy akarsz így meghízni? – kérdezte magától, miközben megsimogatta nem létező hasát. A polc felé nyúlt, és elvette onnan a márkás Maybelline szemceruzát, majd aprólékosan kihúzta vele a szemeit. A kezei furcsa módon remegtek, pedig már elég nagy gyakorlata volt ebben a műveletben. Ismét belenézett a tükörbe. Valamivel jobb látványt mutatott neki a képmása, mint előzőleg. Megrázta a fejét, majd ahogy kiment a helységből, rögtön édesanyja csodálkozó tekintetével találta magát szemben.

- Wow… Smink?

- Smink? – megint csak visszakérdezett, miközben széttárta a karjait.

- Hogyhogy kifestetted magadat?

- Hát… - kicsit felhúzta a szemöldökét – Délután megyek a stúdióba, és…

- Ejnye, már nem sok kellett volna pedig ahhoz, hogy egy évig ne szegd meg a fogadalmadat. – rosszallóan csóválta a fejét.

Bill megint úgy érezte, mintha valaki nyakon öntötte volna egy pohár hidegvízzel.

- Oh… - lesütötte a szemeit – tényleg.

Minden beugrott neki.

- Simone, én mondtam, hogy csoda, ha fél évig kibírja – szólalt meg Gordon is rötyögve; aznap először, de az újságjából még mindig nem nézett fel. De Simone most nem nevetett a férjével, inkább csak a fiával foglalkozott.

- Jól vagy? Nem vagy lázas, vagy valami? Nagyon furán viselkedsz…

- Én jól vagyok, csak… nem tudom. Olyan fura minden… Nem érzem jól magam.

- Akkor… feküdj le egy kicsit, én meg adok neked gyógyszert! – és már hátat is fordított, hogy előkereshesse a pirulákat.

- Nem kell, majd ha hazajöttem. – leült egy székre, és elkezdte felhúzni a cipőit.

- Máris mész?

- Az is meglehet, hogy már ott kéne lennem. – tűnődött el.

- Akkor… minden jót. – megölelte, majd figyelte, amint bizonytalanul kisétál az ajtón.

Tehetetlenül felsóhajtott.

- Mégis, mi lehet ezzel a fiúval, Gordon?

De nem kapott választ, és ekkorra már fia sem volt a lakásban.

Bill örült, hogy végre kimozdulhatott, mert már nagyon nem érezte jól magát otthon. Egyszer-egyszer rácsodálkozott egy-egy hirdetőtáblára, egy-egy nagyobb házra, amik már megszokottak voltak, de mégis, idegennek hatottak. Mintha nem lettek volna odaillők. De hát ezen az érdekes napon semmi sem illik a képbe…

Nagyon szeretett sétálni. Olyankor egyedül, nyugodtan elmerülhetett gondolataiban.

Hangos kacagásra lett figyelmes. Nem tudta miért, de riadtan kapta fel a fejét. Pedig semmi félelmetes nem történt. Csak két lány jött vele szembe, kézen fogva, hangosan gurulva a nevetéstől. Mint két tojás. Miután kicsit jobban szemügyre vette őket, észrevette, hogy teljesen egyformák.

„De aranyosak… Biztos ikrek…”

Elmosolyodott a gondolattól. A lányok is észrevehették Bill somolygós arcát, ami még derültebbé tette őket is. Szemezni kezdtek vele, de aztán észrevették, hogy a fiú a földet pásztázza, és nem mutat különösebb érdeklődést feléjük, így szótlanul elhaladtak mellette. Bill megrázta a fejét, majd pár pillanat erejéig mosolyogva a lányok után nézett. Fogalma sem volt, hogy mi válthatta ki belőle ezt a pozitív érzést, hiszen lányok voltak… De ezt a kérdést gyorsan kitörölte a fejéből, és elszántan tovább indult. Kicsit sietősebbre fogta a tempóját.

Nem telt bele két perc sem, ismét felkapta a fejét, de most ezt a reakciót ismeretlen eredetű artikulálatlan röhögés okozta. Megint két tojást látott, ám ezúttal két fiú jött vele szembe…

„Egy napon belül a második ikerpár…”

Rosszallóan figyelte a párost. A jókedve teljesen elszállt, és újra szorongás lett rajta úrrá. De végül is nem tulajdonított sok jelentőséget ennek a ténynek. Érdekesnek találta, hogy a lányok megmosolyogtatják, a fiúk meg pont ellenkezőleg.

Vett egy mély lélegzetet, és igyekezett levenni a tekintetét a párosról. De későn, ugyanis a fiúk észrevették, és undorodva méregették, miközben elhaladtak mellette. Valamiről sugdolóztak is, de Bill a „buzi”-n kívül nem tudott kivenni semmit. Igazság szerint ez a szó is keményen betalált. Innentől kezdve jobbnak látta, ha inkább nem figyel az emberekre, így a kirakatokat kezdte el fixírozni. A kirakat tükrében saját magát is végigmérte.

„Fekete farmernadrág, fekete farmerdzseki, hosszú magasított sarkú csizma… tényleg ennyire látszik rajtam, hogy a másik csapatban játszom?... Vagy a smink miatt…?”

Egy félig üres kirakathoz ért, ami mögött valaki éppen beállította a kompozíciót. Két tükör állt egymás mellett, szabálytalanul; nem illeszkedtek pontosan egymáshoz. A valóságot kicsit megtörve adták vissza. A fiút kirázta a hideg, ahogy belenézett. Szó szerint kettőt látott magából.

„Mintha ketten lennék…”

Elgondolkodott ezen a feltevésen. Perceknek tűnő pillanatokig, megbabonázva figyelte képmásait.

„Mit meg nem adnék egy ikertestvérért…”

Ráadásul az egyiken, mintha kicsit más színű pólót látott volna. De ezt betudta annak, hogy eléggé álmos volt, és hogy valószínűleg képzelődik.

Keserűen felsóhajtott. Az egyik ruhaköltemény alatt feltűnt neki a márka; Tom Ford Divat. A következő pillanatban a ruha, talán mert a kirakatrendező elrontott valamit, ráesett a feliratra, s nagy részét letakarta. Csupán egy apró részlete maradt látható, egyetlen apró szócska. De ez az apró szócska mégis, mintha lyukat ütött volna a lelkébe.

Tom.

Egy kövér verejtékcsepp indult el a háta közepén.

folytatása következik.

Bloghus Kommentek *-*

xxslashxx 2011.05.09. 13:01:32

Hát erre megérte várni mert gyönyörű. Imádtam az egészet és nem gyengén sajnáltam Billt. A kép meg istenkirály lett. Napról napra jobbakat írsz nekünk. Csak gratulálni tudok és remélem hamarosan olvashatjuk a következő részt.

xxslashxx 2011.05.09. 13:03:29

Erre megérte várni mert nagyon jó lett. Gyönyörűen van megfogalmazva és nem gyengén sajnáltam Billt. A kép is isten király. Napról-napra jobbakat írsz és már nagyon várom a következő részt.

xxslashxx 2011.05.09. 13:04:41

@xxslashxx: Bocs 2x lett leírva, lassú a netem.

Renee 69 2011.05.09. 16:48:07

Hűha, most nem nagyon értem, hogy mi történt, de azért eszméletlenül jó lett. Komolyan beleéltem magam a helyzetbe, és én is meglepődtem amikor Simone megjegyzett egy-egy dolgot, amit szokatlannak talált Billnél. :)Nagyon jól írtad meg, már várom mikor hozod a soronkövetkező részt. :D Hűűha, és hová is lett Tom? :D

Witor 2011.05.09. 17:10:56

Csak ismételni tudom az előző kommenteket. Egyrészt nagyon jó lett, nagyon plasztikusan ábrázolod a szokatlan dolgokat. Másrészt... Most akkor mivan?? :)
Nem igazán értem, hogy ez hogyan folytatása az első résznek, mint ahogy azt sem, hová tűnt Tom? Nagyon misztikusra sikeredett, és ha ez a tendencia fog folytatódni, akkor élvezettel fogom olvasni.
Összességében: grat.

Th Angel 2011.05.10. 19:26:46

Megöllek! Molly megöllek!
Szeretlek, imádom az írásaidat és csodállak de kedvem lenne megölni.
Viszont ez a rész ahhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh!!!!!
Anyám! Mióta várok rá!!!!!!
Kérlek siess a folytatással!

Neserly Molly · 2011.05.11. 19:46:32

szijasztok!
Annyira kedveseek vagytok ^.^
Slash, nagyon örülök, hogy tetszik, és egyáltalán nem baj, hogy kétszer küldted el, jelen pillanatban az én netem (vagyis a kolesz nete -.-") is eléggé naggyon lassú xD
Renee, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket a rész, és hogy komolyan bele tudtad magad élni :D sietek, ahogy tudok :D
Witor, örülök, hogy tetszik, és hogy sikerült kicsit misztikusra csináálni :D
Annyit mondhatok, hogy minden ki fog derülni előbb-utóbb, az is, hogy hol van a mi drága gitárosunk :D
Angel, nagyon aranyos vagy, boldog vagyok, hogy így tetszett, de abban azért reménykedem, hogy nem áll szándékodban megölni engem :D

Ayumi26 · 2011.05.11. 20:08:33

Húúúúúúúúúúúúúúúúú, ez érdekesen indul. *.* Oké, tudom, pont ezt írtam MSN-en is. xD De hát így van. :D Ezzel a résszel most nagyon felkeltetted az érdeklődésem (nem, mintha a többivel nem ezt tetted volna xD) Csak hát ez most ütött. És hova tűnt Tom? o.O De most komolyan, én most nagyon ki vagyok akadva!!!!!! Nekem kell Tom!!! Oké, bocsi, ma egy kicsit bolond vagyok (mikor nem? xD). Na, de visszatérve a sztorihoz, egyszerűen fantasztikus lett, és olyan szépen fogalmaztál.*.* Imádom, és már nagyon, nagyon várom a folytatást. :D

Neserly Molly 2011.05.11.20:23:09

Ayu ^.^ cukii vagy, mondtam már? Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésedet :)) Hogy Tom hol van, azt nem mondom meg, majd kiderül valamikor :P Elhiszem, hogy neked kell Tom, és hamarosan meg is fogod kapni, úgyhogy ne legyél kiakadva =P Az meg nem baj, hogy kicsit bolond vagy, én pont így szeretlek :)) Örülök, hogy tetszik, és sietek a folytatással, remélhetőleg a következő részre nem kell annyit várni majd, mint erre :))

Eva Kaulitz 2011.05.12. 21:55:27

Fantasztikus lett! *-*
Már annyira hiányzott. Nagyon érdekes indul, remélem mihamarabb lesz folytatás.

alisa 2011.05.14. 16:44:42

Szia!!
Nagyon jó lett a rész!!!!
De hát hol van Tom?!
Remélem hamar folytatod és kiderül hol van Tom!
Siess az ujjal...
PUSY

Neserly Molly 2011.05.14.21:12:40

köszi Eva, ez kedves tőled:) Amennyire csak lehet, sietek a folytatással :)
Alisa, aranyos vagy :)) Hogy hol van Tom? Na, az majd valamikor kiderül :P
Köszi még egyszer, sietek a kövivel :D

Idelenn Idegen (írta: Witor)

2011-08-04T09:41:00.000+02:00

Ez egy nagyon jó történet, nekem nagyon tetszett :)

Idelenn Idegen (írta: Witor)
(2011.04.16.)

Még emlékszem az értetlenségemre.

Úgy hittem, valahogy eltévedtem, és egy teljesen ismeretlen világba csöppentem. Szörnyű érzés volt számomra akkoriban maga a létezés is, egyszerre vacogtam a hidegtől, és kínlódtam a hőségtől. Lelki szemeimmel szinte láttam, amint felhólyagzódott bőrömön megtelepszik a dér. Mindez persze csak számomra volt olyan szörnyű… körülöttem megszámlálhatatlan ember, aki olybá tűnt, tökéletesen jól érzi magát a bőrében.

A következő sokk akkor ért, mikor röpülni próbáltam. A szárnyaim… eltűntek! Nem leszakadtak, vagy levágták őket, egyszerűen úgy tűnt, mintha sosem lett volna! Az ellenség így bármikor meglephet, akár fölülről, akár alulról… védtelen voltam, kiszolgáltatott.

Sosem volt nyugtom. Nappal fekete fénycsóvákat véltem felfedezni, melyek alulról világítottak a felszínre, és tudtam, engem keresnek; éjszaka pedig még levegőt sem mertem venni, hiszen Ők, az Ellenség, ilyenkor szabadon sétálhat a felszínen…

Persze hamarosan rájöttem, hogy miért nincs szárnyam. Akkor, mikor először néztem tükörbe. Ez… ez nem az én testem! Sőt, ami azt illeti, néha még csak nem is én irányítom… Talán elkövettem valamit odafönn? S az a büntetésem, hogy egy halandó testében szenvedjek? Aki talán jó, talán gonosz? Nem tudnék elképzelni kegyetlenebb büntetést, mint egy bűnös testébe zárva nézni, milyen gonoszságokat követ el… és miről mond igazat, mit tagad le…

S végül, hiába tudom, hogy valószínűleg ez egy büntetés, egy olyan bűnért, amire nem is emlékszem, dühöm a tehetetlenségem miatt éjszakáról éjszakára nő. Mintha csak az volna a büntetés lényege, hogy a dühöm fokozódjon… hogy a bennem égő láng idővel kiszabaduljon, és mindent elemésszen!

De nem! Ezt nem engedhetem! Kétségbeesésemben őrült ötletem támadt; a végső megoldás ideája! Érzem, nem tudom már sokáig visszatartani magam; ha nem teszek valamit, akármit, akkor szörnyű dolgok következnek…

Most itt állok, a szakadék szélén. Körülöttem sűrű erdő, a szél vadul cibálja kabátomat. Ahogy ide-oda csapkodnak kabátom szárnyai, egy könnycsepp gördül le az arcomon. Soha nem fogom már érezni az igazi repülés örömét… talán csak egyszer.

Elrugaszkodom a szakadék szélétől. Egy pillanatra mintha megtartanának elveszett szárnyaim, és újra röpülnék… ám nem. A kegyetlen valóság magához ránt, ahogy a szakadék alja is… Mellettem elszáguld a sziklafal; ha akarom, képzelhetem azt, hogy egy kopár táj felett röpülök…

Idelenn mindig is idegen maradnék.

szerző: Witor

Bloghus Kommentek *-*

Eva Kaulitz 2011.04.16. 20:01:58

Ez szerintem is nagyon jó lett!
Gratulálok Witor :D

Eva Kaulitz 2011.04.16. 20:04:33

Ez szerintem is nagyon jó lett!
Gratulálok Witor!

(Bocsi, ha kétszer ment el.)

Witor 2011.04.16. 20:21:21

Ez a kis egyperces egy dalszövegből született. Valahogy ilyen hangulatom lett anno ettől a daltól:

Idelenn idegen (ákos)

Nem értem,
Azt hiszem, tévedtem,
Rossz helyre érkeztem,
Mert itt vagyok!

Szárnyatlan angyal egy városban,
Tudja, hogy máshol van,
És kiszolgáltatott.

A kutató fények áldozatra lesnek,
Várják a sötétet, engem keresnek.

Nem értem, kegyetlen véletlen,
Egy idegen testében, ébredtem fel.
Figyelem magamat, akár egy másikat,
Jót mond, vagy igazat,
És mit énekel?

Elfojtott dühömet ne lássa más,
Csak a falak őrizzék titkomat!
Mert bennem őrült láng ragyog,
Én idelenn idegen vagyok.

Termékeny bánat, a szél üdvözli a fákat,
Kiterjesztett szárnyak hiánya fáj!

Elfojtott dühömet ne lássa más,
Csak a falak őrizzék titkomat!
Mert bennem őrült láng ragyog,
Én idelenn idegen vagyok.

Th Angel 2011.04.16. 23:43:12

Ez nagyon... brutál!!! De nekem nagyon bejön! :)(Y)

alisa 2011.04.17. 09:19:16

Ez...ez gyönyörű lett!!
Witor fantasztikus lett
Csak gratulálni tudok

xxslashxx 2011.04.18. 07:56:26

Nekem is bejött, gratu és csak így tovább!

Mukrisz 2011.05.03. 17:48:25

Tök jó nekem nagyon bejön.
Csak ismételni tudnám magam, hogy nagyon jó.
Csak így tovább.
Csöcsö

Don't like, don't watch! *twincest*

Vers: Beteg rajongó

Jégbe Zárva III. (3. fejezet)

Hála-díj *-*

Jégba Zárva III (2. fejezet)

Novella: Zum letzte Male

Démonfény és Alkonypír (írta: Kyra Eleonor)

Come back to me (közös alkotás with Annette *-*)

Jégbe Zárva III (1. fejezet)

Egyperces: Búcsú...

Jóságok :P

Egyperces: Bűntudat...

Egyperces: Cukros-sütik (éés "A legváratlanabb fordulatok díja" *-*)

Egyperces: Bizonytalanság...

Üdvözöllek az ÚJ blogomon! :)

Jégbe Zárva II. (5. fejezet, és egyben az utolsó)

Neserly Molly · 2011.07.28. 01:33:59

Neserly Molly · 2011.07.30. 00:10:21

Ayumi26 · 2011.08.20. 00:53:30

Neserly Molly · 2011.08.20. 01:06:26

Neserly Molly · 2011.09.06. 18:32:32

Jégbe Zárva II. (4. fejezet)

Neserly Molly · 2011.06.29. 03:23:46

Neserly Molly · 2011.06.29. 19:43:28

Ayumi26 · 2011.06.30. 19:09:29

Neserly Molly · 2011.07.01. 00:14:06

Lágyan puha csókok... (írta: Nolli)

Jégbe Zárva II. (3. fejezet)

NeserlyMolly·2011.05.29.00:10:10

Jégbe Zárva II. (2. fejezet)

Ayumi26 · 2011.05.15. 19:19:28

Neserly Molly · 2011.05.15. 19:26:37

Neserly Molly · 2011.05.15. 20:34:13

Neserly Molly · 2011.05.17. 20:30:27

Jégbe Zárva II. (1. fejezet)

Neserly Molly · 2011.05.11. 19:46:32

Ayumi26 · 2011.05.11. 20:08:33

Idelenn Idegen (írta: Witor)

Don't like, don't watch! twincest

Hála-díj -

Come back to me (közös alkotás with Annette -)

Egyperces: Cukros-sütik (éés "A legváratlanabb fordulatok díja" -)